Kirándulások

2003. június 13., 02:00 , 126. szám

Sok év telt el azóta, hogy iskolába jártam, s ha azokra az időkre gondolok, éles képet csak akkor kapok, ha az osztálykirándulásokra, a közeli falvakban szervezett fellépéseinkre és a gyárlátogatásokra emlékezem. Az osztályokban, az iskolában töltött idő egybefolyik, viszont a közösséget erősítő kirándulások örök nyomot hagynak az emberben.

A napokban kétszer is találkoztam egy kis kirándulócsoporttal, 1–3. osztályos hittanos gyerekek kirándultak a tiszteletes asszonnyal a város környékére. Afféle négy-öt órás expedíciók voltak ezek, de a felnőtt embernek fogalma sincs arról, milyen fontos, új, érdekes és csodálatos dolgokat fedez fel a hét-nyolc éves ember egy ilyen hadjáratnak is beillő túrán.

Itt a táborozások, kirándulások ideje. Azt hiszem, nem lehet eléggé értékelni a pedagógusok munkájának fontosságát, és ezen belül annak a jelentőségét, amit a tananyagon túl adnak a gyermekeknek. A társadalom kétségbeesetten küszködik a narkózó, agresszív, bűnözés útjára tért fiatalokkal, nem tudja, mit kezdjen velük, nem érti, hogy amikor a kamaszkor beköszönt, már elment a vonat, és mi lekéstük. Mikor az anyag még puha volt, elsajnáltuk az időt, a türelmet és a fáradságot, hogy alakítsuk, formáljuk és egy életre szólóan beléjük véssük a szép iránti fogékonyságot, a bajtársiasságot, a segíteni akarást, a környezet megbecsülését, és általában mindent, ami több és értékesebb, mint az úton-útfélen fogyasztásra kínált bóvli.

Tudom, a pedagógusok éhbérért dolgoznak, örülnek, ha ellátják a kötelező feladatokat. De éppen ezért kellene elgondolkodniuk a szülői közösségeknek, a társadalom azon rétegének, amely önzetlenül tenni akar, és tenni tud valamit a jövőért, a jövőnkért, hogy ne csak a hittanosok kiránduljanak például a város környéki strucctelepre, hanem a többi jóra, rosszra egyformán fogékony emberke is.

Egyébként minden csodálatom, tiszteletem és köszönetem a tiszteletes asszonyé. Tudom, nincs rászorulva, tőlem függetlenül is van bennük része, de akkor is…

Tithli