Szöllõsy Tibor: „Ki a Tisza vizét issza...”
Máramarosi helytörténeti mozaikkockák
„Ahol az írott történelem megszűnik, ott kezdődnek a szájhagyományok, ahol ezek végződnek, ott beszélni kezdenek az épületek romjai, a kézművek hátrahagyott példányai, ahol ezek is elhallgatnak, ott megszólal a föld.” (Joseph Ernest Roman)
Nem véletlenül választotta a fenti idézetet könyve mottójául Szöllősy Tibor. A szerző a kötetbe gyűjtött mintegy félszáz írásban a levéltári okiratok, krónikák tanulmányozása mellett a honismeret megszállott kutatójára jellemző türelemmel és kitartással faggatja a történések még élő ismerőit, a régi épületeket, korhadt fakereszteket, elrojtosodott zászlókat. Az írások mindegyike a történelmi Magyarország legfiatalabb megyéjéhez, Máramaroshoz kötődik, mely Szöllősy szavaival élve „sosem volt a csapongó történelem kegyeltje, őslakosai nem játszhattak és nem játszanak meghatározó szerepet az egységes haza történelmében és mindennapjaiban.”
A válogatásban olvashatunk Máramaros híres szülötteiről, illetve e vidékhez valamiképpen kötődő neves személyiségekről: Hollósy Simonról, Hazslinszky Frigyesről, Prielle Kornéliáról, Szilágyi Istvánról, Zichy Mihálynéról, megismerhetjük Juhász Gyula Máramaroshoz fűződő verseit. Figyelmet érdemelnek a családtörténeti kutatások: Szentpétervártól Taracközig, Adalékok a técsői Móricz-család történetéhez.
Külön dolgozat tárgyalja a reformáció kezdetét és térhódítását Máramarosban, a sóbányászat kialakulását és körülményeit, a Técső környéki földrajzi neveket, a kuruc kort és a 48-as eseményeket.
Több írás kapcsolódik a Técsőn található szobrokhoz, emléktáblákhoz, zászlókhoz.
Szöllősy Tibor szívesen merít az élő szájhagyományból. Így megismerhetjük a Tisza egyik szép eredetmondáját, Úrmező, Bustyaháza, Száldobos, Kerekhegy nevének népi magyarázatát.
A kötetbe gyűjtött helytörténeti és művelődéstörténeti feljegyzések a szerző szándéka szerint azt kívánják bizonyítani, „hogy nem retúrjeggyel érkeztünk” erre a tájra.
Pm.
