Valamivel kevesebb a közlekedési baleset Kárpátalján

Ukrajna útjai – negyedóránként baleset

2003. június 13., 02:00 , 126. szám

Ukrajnában átlagosan tizenöt percenként történik közlekedési baleset, és másfél óránként meghal valaki az utakon – derül ki az ukrán közlekedésrendészet által nemrégiben elvégzett statisztikai felmérésből.

Olekszandr Milenin, a belügyminisztérium közlekedésrendészeti hivatalának vezetője kijevi sajtótájékoztatóján elmondta: naponta átlagosan tizenhatan halnak meg és több mint százan sérülnek meg az ország útjain. A halálos áldozatok közül átlagosan egy, a sérültek közül pedig tizenegy kiskorú. Mint rámutatott: a gépkocsivezetők hibájából mintegy ötezer, a gyalogosok miatt pedig mintegy háromezer baleset történik.

A helyzet ugyanakkor javult. Az idei év első négy hónapjában 7173 közlekedési baleset történt Ukrajnában, 14 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ezek során 1202-en haltak meg (18,8 százalékkal kevesebben) és 7785-en sérültek meg (12 százalékos a csökkenés). Bár kevesebb a baleset, az eredmény egyáltalán nem vigasztaló – mutatott rá Milenin, aki a balesetek fő okaként a kereszteződésekben elkövetett szabálytalanságokat, a megengedett sebesség túllépését és az ittas vezetést emelte ki.

Volodimir Alentjev, a megyei közlekedésrendészet sajtószolgálatának vezetője lapunknak elmondta: 2003 első öt havában Kárpátalján 242 közlekedési baleset történt, melyekben 34 személy vesztette életét, 269 pedig különböző súlyosságú sérülést szenvedett. A múlt év azonos időszakához képest megyénkben is javult valamelyest a helyzet – akkor 264 balesetben 45 személy vesztette életét, s 311 szenvedett sérülést. Az ittas állapotban volánhoz ülő gépkocsivezetők idén 20 szerencsétlenséget okoztak, melyekben 23-an sérültek meg. A balesetek több mint fele a gyalogosan, illetve kerékpárral közlekedők figyelmetlensége miatt következett be.

Alentjev elmondása szerint a közlekedésrendészetet aggasztja a gyermekbalesetek növekvő száma. Idén máris 59 szerencsétlenség történt a gyermekek figyelmetlenségéből kifolyólag, melyekben két gyermek meghalt, 57 pedig különböző sérüléseket szenvedett. Élve a lehetőséggel, a szak­ember felhívja a gépkocsivezetők és a lakosság figyelmét arra, hogy fokozottan figyeljenek a gyermekekre, különös tekintettel a kezdődő vakációra.

Ukrajnában egyébként az idei év első négy hónapja során 1,4 millió jegyzőkönyvet vettek fel a KRESZ-szabályok megsértéséről, 94 ezer ittas személyt értek autóvezetésen, 988 kilogramm kábítószert, 289 kilogramm erős hatású gyógyszert, mintegy 500 lőfegyvert, több mint 50 kilogramm robbanószert, 6 aknát, 22 gránátot és több mint 26 ezer lőszert foglaltak le. A rendőrség négy alkalommal kényszerült lőfegyver alkalmazására intézkedés közben.

Baráth – MTI