2003. június 20.

„Jöjjetek utánam! Én emberhalászokká teszlek titeket.” Ők mindjárt otthagyták a hálót és csatlakoztak hozzá. /Mt. 4,19/

Bizonyára mindenkit meg­hívtak már nemegyszer; esküvőre, keresztelőre, születésnapi ünnepségre. Nagy lelkesedéssel készülünk, hogy ne okozzunk csalódást a meghívónak. Ajándékokat vásárolunk, divatos ruhába öltözünk még akkor is, ha nagy áldozatot kell ezért hoznunk. Néhány óra, és vége a nagy lelkesedésnek. Ismét jönnek az „unalmas hétköznapok”. Közben valaki egyfolytában hív mindenkit: jöjjetek utánam, én emberhalászokká teszlek titeket. Hív az Isten Fia, hogy az örömhír megélői legyünk. Valljuk be, nem igazán akarjuk meghallani ezt a hívást, ha mégis, kifogásokat keresünk. Pedig nem kér tőlünk ajándékot, új ruhát, drága virágcsokrot – csak azt akarja, hogy emberek legyünk, EMBEREK úgy igazán!

Miként lehet ez? Egyszerűen csak Jézus szavait kell a szívünkbe zárni: „ Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is…” /Jn. 13,34/. Így lehet emberhalásszá válni. Erőszakkal senkit nem lehet jobbá tenni, fegyverrel nem lehet hitre téríteni, gonoszsággal nem lehet békét hirdetni. Lehet azonban a szeretettel, amellyel az Isten szeret bennünket, amelyet nekünk is meg kell tanulni, hogy emberhalászok lehessünk. Talán néha jó lenne visszaadni egy pofont, átkot szórni, megalázni, de mi ennek az értelme? Erre bárki képes, ehhez nem kell szeretet, nem kell Isten, de nem is old meg semmit. Ezzel szemben egy mosoly, egy segítő kéz, egy csöppnyi megértés, egy kis szeretet csodákra lehet képes.

„…Mert a szeretet ott van, örömben s fájdalomban, szívedből szívekbe árad, és értelmet ad a világnak…”, és a háló megtelik emberekkel és szeretettel.

Szűcs Béla
palágykomoróci parochus