Horányi Özséb: Létezik morális felelősség

Magyar Pax Romana

Nemrég vidékünkön járt Horányi Özséb, a Magyar Pax Romana (MPR) elnöke. Őt kérdeztük a katolikus értelmiségieket tömörítő, nagy hagyományokkal rendelkező egyesület múltjáról és jelenéről.

– Mit kell tudni a Magyar Pax Romana mozgalomról?

– Az MPR civil szervezetként működik, de szoros kapcsolatot tart fenn a Magyar Katolikus Egyházzal. Tagjai a II. vatikáni zsinat tanításai szerinti elköte­le­zettségű katolikus értelmiségiek és egy sajátos keresztény men­talitást vallanak magukénak. Min­denekelőtt abban gondolkodunk, hogy egy-egy problémakörben mit tehetünk mi, katolikus értel­miségiek a társadalom javára, illetve hogyan tudunk olyan helyzeteket teremteni, melyek előremozdítanak konkrét társadalmi öntevékenységeket.

– Egyesületük eleddig számos konferenciát szervezett a katolikus értelmiséget leginkább foglalkoztató témákról. Említene néhány példát?

– Foglalkoztunk már például a magyar katolikus egyház feladataival a magyar társadalomban. E tematikában született A kölcsönösség struktúrái c. kötetünk is, mely azt boncolgatja, milyen az egyház aktuális viszonyulása tagjai és azok irányában, akik nem tagjai egyházunknak. Másik fontos témánk, hogy a magyar társadalom miként érkezik az európai integrációhoz, illetve mit tudnak tenni az egyházak annak érdekében, hogy minél felkészültebben fogadja az integráción belüli kihívásokat (Vallások és az európai integráció I-II.). Az MPR egy másik projektje azzal foglalkozik, hogy mit tehetünk mi, keresztények a ma­gyarországi romák hatékony társadalmi integrációjáért. Az ennek keretében kidolgozott tréningprogramunkról is hamarosan kötet jelenik meg. Tavaly ősszel egy háromrészes vitasorozat keretében abból kiindulva kutattuk a továbblépés lehe­tő­sé­geit a magyar tár­sa­dalomban, hogy a létrejött jogállami környezetben a magyar társadalom közérzete, életminősége – a vára­ko­zásokkal ellentétben – nemigen javult az elmúlt évtizedben. Ezt a vizsgálódásunkat a közel­jö­vőben folytatni is kívánjuk.

– Mit jelent a Pax Romana tagjának lenni a mai Magyarországon, s miként köthető ez Kárpátaljához?

– Azt gondoljuk, hogy létezik morális felelősség önma­gunk és egymás boldo­gu­lá­sáért. A Magyar Pax Romana ezt közvetíti a határon túli magyar kisebbségi közösségek felé is. Amen­nyiben az a dolgunk, hogy közösen gondolkozzunk, hogyan tudjuk a dolgainkat jobban csinálni, hogyan tudjuk a magunk és egymás boldogulását elősegíteni, akkor ez a nem túl hosszú látogatás is azt a célt szolgálta, hogy egy-két fogódzót, kapaszkodót találjunk e tekintetben, keressük a perspektivikus, értelmes, kölcsönösen megvalósítható feladatokat és célo­kat.

– Konkrétan miben tudnak segítségére lenni a kárpátaljai magyaroknak?

– Természetesen még összegeznünk kell utunk tapasztalatait, és le kell ülepedniük azoknak az élményeknek, amelyek oly kiváló személyiségekkel való talál­kozá­sa­inkból maradtak meg, mint Majnek Antal római katolikus püspök, Milován Sándor, a KMKSZ alel­nö­ke, Orosz Ildikó, a KMTF elnöke, és még folytathatnám a sort. És persze szeretnénk megbeszélni a tapasztaltakból következő szán­dé­kokat Bárdos Istvánnal, a kárpátaljai Pax Romana vezetőjével is. Mind­azonáltal első benyomásaim alap­ján két tekintetben mutatkozik lehetőség az együttmunkálkodásra. Nyilvánvaló, hogy ebben a tér­ség­ben minden mást megelőz a ma­gyar­ság megtartására irányuló törekvés. Nem gondolom, hogy ez kimondottan keresztény feladat, de bármi, ami a boldogulás szem­pont­jából a prog­res­szió részének tekinthető, az ebben a térségben elkerülhetetlenül összefonódik a magyar identitás ápolásának kérdésével. A másik fontos terület egyfajta polgár-men­ta­litás kialakítása le­het. Az elmúlt év­ti­ze­dek társadalomtörténete nem segítette a régió népeit abban, hogy a sa­­ját sorsukért maguk kívánjanak felelősséget vállalni, hogy mer­je­nek kezdeményezni, s hogy az ered­ményekért és a kudarcokért egyaránt vállalják a felelősséget. Egyszóval merjenek nem alatt­va­lók lenni: ez a „polgár” értelme. Úgy látszik, mind Kárpátalján, mind pedig Magyarországon egyaránt problémát jelent a polgár-mentalitás jelenlétének hiánya, tehát kínálkozik lehetőség az együtt­mű­kö­désre, az együtt­gon­dol­kodásra. Véleményem szerint ez abban az értelemben valóban keresztény feladat, hogy mai keresz­ténységünket sem tudjuk másként megélni, csak felnőttként és nem alávetettként, mert hisz a kétezer éves tanításban véljük megtalálni a mai helyzetekhez és problé­mák­hoz szóló mai szavakat, márpedig hi­ába is szeretnénk csak elfogadni a régi szavakat, ha így tennénk, esetleg legégetőbb kérdéseinkre nem kapnánk meg a választ – mi úgy hisszük –, a keresztény választ.

P. Zs.