Táborozzunk augusztusban is!

Tombol a nyár

2003. július 25., 02:00 , 132. szám

Sokak számára csak júliusban kezdődött el igazán a jól megérdemelt nyári szünidő, és ezt követően jut majd idejük pihenni, táborozni. Az alábbiakban a gyerekek és fiatalok számára a nyár második felére kínált táborozási lehetőségek között böngészünk.

Július 27–augusztus 2. között a Kárpátaljai Református Egyházkerület Tanügyi Bizottsága népművészeti tábort szervez a balazséri Béthel központban. Ugyanitt augusztus 3–10. között „Példaképeink” elnevezéssel történelmi táborra kerül sor. A részvételi díj 20 hr/fő. Érdeklődni Beregszászban, a püspöki hivatalban (tel.: 8-241-2-34-60) vagy Bocskor Imolánál, a KRE Tanügyi Bizottságának elnökénél (tel.: 8-241-96-351) lehet.

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) munkatársképzőt szervez Tisza­pé­ter­falván, a Tisza-parton (augusztus 4–8.). Augusztus 10–16. között Aklihegyre várnak ifjúsági hétre 16 éven felüli fiatalokat. Szükséges: Biblia, KRISZ-énekeskönyv, ágynemű, írószer. Részvételi díj 10 hr/fő. Ugyanitt augusztus 22–szeptember 2. között német hetet szerveznek kezdőknek. A részvétel ingyenes, jelentkezés legalább 3 héttel tábornyitás előtt a KRISZ székházában. Cím: Beregszász 90200, Széchenyi út 48. (Tel.: 8-241-2-56-09, 06-20-582-31-34).

Július 28–augusztus 3. között Szajkófalván (Oszij) szervez tábort a 7. osztályt elvégzettek részére a görög katolikus egyház. Érdeklődni a helyi parochu­soknál lehet.

Az ungvári járási Ráton, a római katolikus plébánián szerveznek magyarságismereti tábort katolikus fiatalok részére július 27–augusztus 3. között. Alsó korhatár 14 év, a jelentkezőknek fogalmazást kell írniuk a Rákóczi-szabadságharc valamely neves alakjáról (max. 2 oldal). Ugyanitt angol és német nyelvtábort tartanak haladóknak (augusztus 7–17.). A jelentkezési lapok megtalálhatók az Új Hajtás májusi számában, illetve a tábor helyén igényelhetők. A táborok napidíja 3hr/fő.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség angol nyelvű bibliatáborára augusztus 3–9. között, Abacus matematikai táborára augusztus 11–16. között kerül sor Beregszászban, a KMTF kollégiumában. Étkezési hozzájárulás 60 hr/fő. Bővebb információt a KMPSZ beregszászi irodájában kaphatnak az érdeklődők (tel.: 8-241-2-27-29).

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) július 26–augusztus 5. között rendezi hagyományos Munkácsi Zenei Táborát a 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskolában, ahová hang­szeresek (vonós és fúvós), valamint énekesek jelentkezését várják. Jelentkezni a 8-231-2-11-64-es telefonszámon lehet. A cserkészszövetség Szinyákon (Ké­kesfürdőn) tartja soros vezetőképző táborát (augusztus 7–16.). Érdeklődni a KMCSSZ munkácsi irodájában lehet (tel.: 8-231-5-46-38).

F. K.