Apostol: „Zeneértő, rendes kis társaság”

Egy 33 éves zenekar Beregszászban

Július 25-én, pénteken Beregszászban koncertezett az Apostol együttes, mely még fénykorában, 1979-ben járt utoljára vidékünkön. Az örökifjú zenészgárda tagjait évtizedes sikerük titkáról, zenészi mindennapjaikról, terveikről faggattuk.

– Mi a hosszú zenekari élet titka? – kérdezem Németh Zoltán zenekarvezetőt, zeneszerzőt, billentyűst.

– A szerető kö­zönség és a jó közösség, a kölcsönös szakmai, emberi megbecsülés és tisztelet.

– Civilben kik az Apostol-tagok?

– Civilben is zenészek vagyunk, színházakban, stúdiókban muzsikálunk.

– Ez a for­má­ció arról is híres, hogy valamennyi tagja zeneakadémiát végzett zenész. Hogy érzi, jelent ez valamiféle előnyt a mai „csinált sztárokkal” szemben?

– Igazából mindig furcsán néztem azokat a „zenészeket”, akik csak azt a néhány zeneszámot voltak képesek lejátszani, amely éppen a lemezükre került. Esetünkben nem voltak zenészi korlátai annak, amit meg akartunk valósítani. Úgy érzem, hasznunkra vált az a zenei kvalitás, hogy többet tudtunk, mint amennyit nyújtanunk kellett. Emellett nem kell állandóan próbálnunk, képesek vagyunk bármilyen műfajban kottáról zenélni, és valamennyien megálltuk, megálljuk a helyünket egyéb zenészi munkákban is.

– Zeneszerzőként mennyire halad a korral, hogyan használja ki a fejlődő technika adta lehetőségeket?

– Igyekszem „tartani a lépést”, ma már számítógépen írom a dalokat, és persze a zenekar is kihasználja az intelligens szintetizátorok „tudását”. Ugyanakkor nem hiszem, hogy érdemes lenne változtatni az általunk képviselt stíluson. Meglehetősen furcsán is nézne ki, ha rapet vagy techno­zenét kezdenénk el játszani a színpadon.

– Várják, szeretik még az Apostolt? Zsúfolt az idei koncertszezon?

– Egyéb elfoglaltságaink miatt csak nyaranta koncertezünk, ilyenkor viszont hétvégenként rendszeresen fellépünk. Ez minimum három, néha hat koncertet jelent. Gázsi? Húsz évvel ezelőtt fix fellépti díjért, ún. ori­-gá­zsi­ért játszottunk. A mai koncert-bizniszt az alku jellemzi, így hol magasabb, hol szerényebb a fizetség. Persze ma már egyikünk sem ebből él, inkább a színpad, mint a honorárium vonzó a számunkra.

– Mi a 33 év titka? – kérdezem Szabó Ferenc dobost.

– Tulajdonképpen a közönség tartja életben a zenekart és az, hogy mi magunk is szeretjük ezt a zenét. Soha nem voltunk médiasztárok, ezen a téren mindig mellőzöttek voltunk. A közönség azonban ennek dacára ismer, számon tart ben­nün­ket. Érdekes, hogy újabban minden koncert ebéd- vagy vacsorameghívással párosul. Vadidegen emberek hívnak meg saját házukba, kertjükbe, éttermükbe merő szeretetből. Így aztán rendszerint zenélünk és eszünk, vagy eszünk és ze­nélünk.

Szaniszló Lajos, trombitás: Mi a titkunk? Ez egy rendes kis társaság. Zenét értő emberekből áll, akik mind szakmailag, mind emberileg megbecsülik egymást. Egyedül az átütő sikerrel maradt adósunk a zenekar. A közönséggel mindent elér­tünk, amit lehet, a szakmabeliek, az elad­hatóságért felelős emberek azonban ke­ve­set tettek, tesznek értünk.

P. Zs.