Akár tíz év szabadságvesztésre is ítélhetik

Bíróság előtt az ámokfutó taxis

2003. augusztus 8., 02:00 , 134. szám
A baleset sé­­­­rültje, Se­lemba Sándor már lábadozik

Az illetékes budapesti bíróság megkezdte ama taxis ügyének a tárgyalását, aki 2002. október 12-én Budapesten öt embert gázolt halálra. Mint ismeretes, az áldozatok kárpátaljai vendégmunkások voltak, köztük két técsői, továbbá egy-egy bustyaházi, feketeardói és benei lakos. A tragédia két súlyosan sérült kárpátaljai túlélője még mindig lábadozik.

Annak az ok­tó­beri napnak a haj­­­nalán egy nagy se­­­bes­­ség­gel­ száguldó szürke Mer­cedes egyetlen pil­lanat alatt préselt a buszmegálló korlátjához nyolc ott várakozó középkorú férfit. A baleset még a sokat látott rendőröket és mentősöket is megrendítette. Négy kárpátaljai férfi a helyszínen, egy társuk a kórházban halt bele sérüléseibe.

A tragédiát túlélő budapesti Kulcsár Tamás így emlékszik a történtekre: „Reggel fél hat volt és sötét. Álltam a buszmegállóban, amikor jött egy fényes valami. Nagyon gyorsan közeledett, és láttam, hogy be fog csapódni. Megijedtem és igyekeztem elugrani. A sokk miatt többre már nem emlékszem.”

A taxis vádlott nem tett vallomást a bíróság előtt, a fiatal férfi arra sem tudott választ adni, hogy bűnösnek érzi-e magát. Az ámokfutó autós a nyomozóknak még azt mondta, hogy néhány, az útra kilépő gyalogost akart kikerülni.

A szakértők és a nyomozók szerint nem lépett senki a taxis elé, szemtanú nem jelentkezett. Megállapítást nyert, hogy a vádlott sofőr jóval túllépte a megengedett sebességhatárt, a vádirat szerint ráadásul ittasan és drog hatása alatt vezetett. A kilenc hónapja előzetesben lévő taxis szerette volna, ha a bíróság óvadék ellenében szabadlábra helyezi, ezt a kérését azonban elutasították.

A fiatalember elleni vád „több ember halálát okozó ittas járművezetés bűntette”, amiben ha bűnösnek találják, akár 10 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

A hír kap­­csán meg­­­ke­restük a két kárpátaljai túl­­élőt. A be­nei két­gyer­me­kes éd­es­apa nem kívánt megszólalni. Feleségétől úgy tudjuk, sú­lyos lábsérüléseket szenvedett férjéért mindent megtettek a bu­da­­pesti orvosok. Tavasz óta a beteg itt­hon van, a beregszászi já­rási kórházban részesül utókeze­lésben. Or­vo­sai látnak esélyt arra, hogy idővel lábra álljon, de dolgozni valószínűleg nem lesz képes.

A técsői Selemba Sándor (szül. 1969) a balesetben mindkét lábán nyílt, szilánkos láb­szár­csonttörést szenvedett. Az elmúlt hó­na­pokban hat műtéten esett át. A fiatalember ma már képes láb­ra­ állni, bottal járni is tud. Ugyanakkor Sán­dor első kategóriás rokkant, s társához hasonlóan teljes ér­tékű munkára valószínűleg már ő sem lesz képes. A balesetet okozó taxis biztosítója tetemes összeggel járult hozzá a sérült rehabili­táció­jához, s a kórházi kezelések mára gyakorlatilag fel is emésztették ezt a pénzt.

Fekvő­ be­teg­ként egyetlen leánytestvére és sógora viselte gondját. „Az orvosok megtették a magukét, a többi az ő elszántságán, élni akarásán múlik” – nyilatkozták a Kárpátaljának.

Popovics Zsuzsanna