Volt egyszer egy… VIT Kubában

„Fidel Castro letiltotta a meztelenül táncoló esővarázslókat”

2003. augusztus 8., 02:00 , 134. szám
Babics Mihály és felesége, Vera, a Kubából hozott szuvenirekkel

1979-ben Kuba fővárosa, Havanna rendezte a VIT-fesztiválként is emlegetett XI. Világifjúsági Találkozót. „Július 28. és augusztus 5. között öt kontinens 145 országából közel húszezer fiatalt hozott egybe »Az antiimperialista szolidaritás, béke és barátság« lózung a hősi Kuba földjén” – zengte a korabeli megyei sajtó, beszámolva arról is, miként állták meg helyüket a szabadság szigetén az ungvári autóbuszpark legkiválóbb buszsofőrjei, akik a fesztivál küldötteit fuvarozták.

A huszonöt évvel ezelőtti „szabadság-szigeti” „nagy utazás” emlékét kérésünkre Babics Mihály, a Kubát megjárt buszsofőrök egyike eleveníti fel.

– Számunkra már hetekkel az indulás előtt megkezdődött a felkészítés Moszkvában. Két hétig szállodában laktunk, napközben ruhapróbára és „eligazításokra” jártunk. Hetünknek fejenként három rendbeli „fesztivál-uniformist” varrtak, olyan jó minőségben, hogy évekkel később néhányunk gyermeke is nyűtte még a ruhát. A „kiképzés” legfőbb pontjai: Kubában tilos a szeszes ital és a vezetékes víz fogyasztása; tilos idegenekkel szóba állni, felügyelet nélkül várost nézni, strandolni; tilos az óceánban fürödni (mint utóbb kiderült, ez a tilalom valóban testi épségünket szolgálta, egy jugoszláv fiatalembert ugyanis kettéharapott egy cápa).

– Az ungvári autópark vado­nat­új Ikaruszaival együtt a Grúzia nevű hajó szállított bennünket a helyszínre. Mi, sofőrök, mindvégig itt, a fedélzeten voltunk elszállásolva. Jómagam a küldöttek „fe­l­­ügyele­tét” ellátó „rendező”, valójában belügyis csoportot szállítottam a különböző rendezvények helyszínére, így elég sok mindent volt módom látni, tapasztalni.

– A megnyitó volt a legszebb és legünnepélyesebb esemény. Hogy, hogy nem, egy afrikai tánccsoport is bekerült a műsorba, akik anyaszült meztelenül adták elő esőtáncukat. Fidel Castro ordítva követelte a produkció leállítását, de a nagyobb botrány elkerülése végett végül is hagyták őket „érvényesülni”. Igaz, a továbbiakban egyszer sem láttuk ezt a csoportot fellépni.

– „Bizton­ságunk” érdekében a napi rendezvényeken kívül tilos volt elhagyni a szál­láshelyet. A pá­linkatilalmat két-­három na­pig szigorúan be­tartottuk, de miután rájöt­tünk, hogy a kó­kuszdióból ké­szült pálinka nemhogy nem mérgező, de igencsak jóízű, esténként rendszeresen megkóstoltuk.

– Ami az akkori Havannát illeti, meglehetősen furcsa benyomást keltett. Épületeit többnyire a lepusztultság és a szegénység jellemezte, leszámítva néhány, még az amerikaiak által épített üvegfalú felhőkarcolót. A nagy szegénység miatt virágzott a bűnözés, a prostitúció. A havannai lányok egy-egy húskonzerv fejében is áruba bocsátották bájaikat.

– A delegációknak kizárólag a kijelölt útvonalakon volt szabad közlekedniük, ahonnan a fesztivál idejére kitelepítették a sokgyermekes szegény családokat, kitiltották a prostituáltakat és az alvilági bandákat. Mindezt egy Moszkvától velünk utazó havannai újságírótól tudtuk meg, aki igyekezett megismertetni bennünket Kuba valódi arcával.

– Jártam például hagyományos kubai családi otthonban, amelynek minden „berendezését” egy asztal, két heverő és vagy tíz gyermek jelentette. Se tévé, se rádió, se hűtőszekrény vagy mosógép. Az effajta „luxus” csak néhány szállodára volt jellemző.

– Láttuk a lembergi autóbuszgyár Havannának ajándékozott járműveit, melyek eredeti funkciója a városi tömegközlekedés javítása lett volna. Ezzel szemben a vadonatúj buszoknak lefű­részelték a tetejét, kidobálták üléseiket és cukornádszállításra használták. Ezenközben a városban az emberek fürtökben lógtak ki az ütött-kopott, ajtó-ablak nélküli városi „buszokból”.

– Gyönyörű volt a tengerpart, tele külföldi turistával. A hűs óceán minket is vonzott, de a helyiek figyelmeztettek, hogy ez veszélyes, mert a háborúban szétbombázott védőrácsok résein egészen a partig beúsznak a cápák.

– A klímát nehezen viseltük: napközben +45, +47 ºC volt, majd százszázalékos páratartalom mellett. Viszont rengeteg volt a gyü­mölcs. Mindenütt fürtökben csüngött az érett citrom, narancs, kókuszdió. Ez utóbbi nagyon finom, hoztam is haza vagy harminc darabot. Ha tudom, hogy nem vámolnak meg bennünket, két­szer annyit vettem volna. Hoztam még néhány tengeri kagylót, feleségemnek bizsu ékszert, lányom­nak spanyolhímzéses blúzt, márványszobrokat, néhány szalmakalapot és persze kókuszdió-pálinkát. Azóta se kóstoltam hozzá foghatót.

P. Zs.

VIT

A Világifjúsági Találkozó (VIT) a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség nevű baloldali nemzetközi szervezet 1947 óta megrendezett politikai fesztiválja volt, melyet 1959-ig kétévente, azután változó időközökben rendeztek meg. Két kivétellel (Bécs, 1959; Helsinki, 1962) helyszíne mindig valamely kommunista ország fővárosa volt. Rendezvényeire rányomta bélyegét a két fennálló hatalmi rendszer ellentéte.