„Szeretném a maradék időmet zenélve tölteni”
Ungvári utcazenész
Volodimir Palij jóvoltából manapság gyakorta hallatszik hegedűszó Ungvár központjában, a Korzón. A zeneakadémiát végzett, sokat megélt muzsikus és hegedűkészítő színházakban és éttermekben játszik, a legnagyobb élményt mégis az utcai zenélés jelenti számára.
– 1935-ben születtem Minszkben, Fehéroroszországban – kezdi élettörténetét. – Négyéves voltam, mikor kitört a II. világháború, két évvel később már körülöttünk is folyt az öldöklés. Mivel zsidó vagyok, engem és családomat az értelmetlen halál mellett a náci koncentrációs táborok veszélye is fenyegetett. Szüleim útra keltek, 360 km-t tettünk meg gyalog, éhen, nyomorogva, mire biztos helyre jutottunk.
A háború miatt későn, kilencévesen kezdte az iskolát, hegedűt 16 évesen fogott először kezébe. Rögtön beleszeretett a hangszerbe, és elhatározta, ha törik, ha szakad, zenész lesz. Mint mondja, azon kevesek közé tartozik, akik valóra váltották álmukat.
– 1985-ben Ungvárt választottam új otthonul. Velem tartottak szüleim és egyik barátom. Szüleim ma már nem élnek, a barátom visszatért Belarussziába. Manapság rendszeresen játszom az ungvári Ukrán Zenei-Drámai Színházban, különböző kulturális rendezvényeken, éttermekben. Legjobban mégis az utcai zenélést kedvelem. Tudja, én a zene szerelmese vagyok, egyaránt szeretem játszani és hallgatni a muzsikát. Ezt a zeneszeretetet igyekszem átadni az embereknek, hogy velem együtt örüljenek a csodálatos dallamoknak. Sokan vannak, akik rendszeresen odajönnek hozzám, megelégedéssel hallgatják játékomat. Lényegében ezekért a pillanatokért muzsikálok.
Volodimir átlagosan heti egy alkalommal „utcazenél”. Munkája nem igényel engedélyeztetést, akkor és ott zenél, amikor és ahol neki tetszik. Persze vannak, akik nem nézik jó szemmel ténykedését, hangoskodónak titulálják. „Szerencsére ők vannak kevesebben, ezért nem is foglalkozom velük” – mondja a zenész.
Élete során eddig 30 hegedűt készített, ezek közül a legsikerültebb a jelenlegi hangszere. Mint mondja, sosem válna meg tőle. „A hegedűm nélkül nem lenne teljes az életem, hozzám tartozik, a lényem része. 68 éves vagyok, túl egy szívinfarktuson, ezért kímélnem kell magam. Sajnos nem zenélhetek úgy és annyit, mint ezelőtt. Szeretném azt a kevés időt, ami még megadatott, az emberek között, zenélve eltölteni” – mondja búcsúzóul, és rázendít kedvenc melódiájára.
R. T.