2003. november 7.

„Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy vízbe mártva ujja hegyét, enyhítse meg az én nyelvemet, mert gyötörtetem e lángokban. És mondá neki Ábrahám: Fiam! Jusson eszedbe, hogy elvetted a jókat életedben, és Lázár hasonlóképpen a rosszat. Most pedig itt vigasztaltatik, és te gyötörtetel.” (Lk 16,24-25)

Minden évben van egy nap, amikor az emberek kimennek a temetőbe és leróják a hálájukat halottaik előtt.

Az ember halálával és feltámadásával kapcsolatban felmerül egypár kérdés. Vajon mi lesz velünk, ha meghalunk? Az ószövetségi elgondolás szerint haláluk után a jók elnyerik a jutalmukat és megpihennek Ábrahám kebelén, a rosszak pedig a pokolba kerülnek.

Az Újszövetségben is több helyen találunk utalást arra, hogy az ember halála után túlvilági tisztulásban részesülhet. Krisztus is feltételezi ezt a hitet, amikor a Szentlélek elleni bűnről beszél: „Ha valaki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, de ha a Lélek ellen, nem nyer bocsánatot sem ezen, sem a másvilágon”. (Mt 12,32)

Szent Pál apostol a munkával kapcsolatban hívja fel a figyelmet arra, hogy csak az Istentől megvetett alapra, Krisztusra lehet építeni. „Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapokat, de más épít rá. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más senki sem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából építtet-e. Az ÚR napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mint egy tűz által.” (1Kor 2,10-15)

ősidők óta megvan a liturgiánkban a holtakért való imádság. A hívő őskeresztények előre kérték környezetüket, hogy haláluk után imádkozzanak érettük. A katakombákban az őskeresztények sírjain ismétlődött ez a felirat: „Te, aki olvasod, mondj imát érte”.

Most mindenszentek és halottak napja kapcsán ne felejtsük el, akik oly közel állottak hozzánk, s akikért még tehetünk valamit, imádkozzunk elhunytainkért.

Egressy Miklós
makkosjánosi parochus