Mit üzen Grúzia Ukrajnának?
Fékek és ellensúlyok ukrán módra
A közvélemény-kutatások adatai azt mutatják, hogy a Juscsenko-ellenes akciók Donyeckben, Szumiban, Szimferopolban, valamint az azokat kísérő médiaoffenzíva eredménytelen volt. A Messiás népszerűsége emelkedett valamelyest, akárcsak Janukovicsé, akinek az indexe megközelítette Szimonyenkóét. Lényeges elmozdulás tehát nem történt, viszont a politikusok támogatottságában maradtak a regionális különbségek.
Egy dologban mutatkozik teljesnek az egyetértés. A megkérdezettek 93%-a biztos benne, hogy a következő elnökválasztások manipuláltak lesznek. Ezzel meg is érkeztünk az ukrán belpolitika legaktuálisabb témájához, a grúz bársonyos forradalomhoz. Értelemszerűen a választási csalások miatt kitört sikeres népfelkelés áthallásai azok, amelyek a hazai politikai élet homlokterébe kerültek.
Ami az ukrán ellenzéket illeti, számukra sok újat nem mond a tbiliszi történet: anélkül is tisztában voltak vele, hogy esetleges választási győzelmüket a tömegek utcára vitelével kell majd megvédeniük. Ez sikerült a kollégáknak Belgrádban, s bár nem jött össze Bakuban, a grúz fővárosban ismét biztató eredményt hozott.
Az ukrán hatalom szempontjából az a dilemma, hogy a referendumot jellemző fékevesztett csalásokat és a legutóbbi parlamenti választásokon a végeredményt átalakító manipulációkat simán lenyelő ukrajnai lakosság ilyen jámboran viselkedik-e majd jövő novemberben is. Ha az ukrán ellenzék csak a szokásos pár ezer embert tudja felvonultatni, mint most legutóbb a minimálbér ügyében szervezett tüntetésre, akkor a bakui forgatókönyv a valószínű.
Ami a hatalom szempontjából különösen kellemetlen a történetben, az a nagyhatalmak viselkedése. Ivanov orosz külügyminiszter személyesen asszisztált Sevarnadze lemondatásánál. Szemmel láthatóan amerikai egyetértéssel. Sevarnadzéból az oroszok csináltak elnököt annak idején, később pedig az amerikaiak emberének számított az olajvezeték ügyében tanúsított együttműködéséért. Most együttes döntéssel menesztették az öreg harcost.
A történet azonban még nem ért véget. Az ukrajnai szocdem média, amelynek gazdáját a leginkább az események bársonyos forradalom jellege idegesíti, s hogy a nemzeti-nacionalista erők győztek, hangsúlyozzák, hogy Grúzia még széteshet. A gyakorlatban ez már rég megtörtént, hiszen Észak-Oszétia, Abházia meg Adzsária ténylegesen orosz védelem alatt álló szakadár alakulatok. A grúz állam fennhatósága évek óta nem érvényesül ezeken a vidékeken, hivatalosan azonban nem csatlakozhatnak a birodalomhoz. Medvedcsukéknak azonban az a lényeg, hogy Grúzia szétesését az ottani nemzeti erőkhöz köthessék. Világos, hogy miért.
Az ukrán ellenzék négy csoportosulása periodikusan hol széthúz, hol összetart. A kommunisták kis minipaktuma után a hatalommal váratlanul mind a négy ellenzéki vezér állást foglalt az alkotmánymódosítás ügyében. A lényeg, hogy feltételül állították az arányos választási rendszer elfogadását a reform többi részének tárgyalása előtt. Ez a közös fellépés nem jelent túl sokat, hiszen a fő kérdés az ellenzéki konfiguráció az elnökválasztásokon. Lesz-e közös jelölt – ami nem valószínű –, vagy fognak-e legalább csomósodni, tömörülni? Létrejön-e például a Juscsenko – Moroz – Tyimosenko szövetség, vagy esetleg a Szimonyenko – Moroz szövetséget hozzák tető alá?
A hatalompárti táborban folyik a kötélhúzás Zincsenko házelnökhelyettes ügyében. A szocdemek szeretnék lecserélni renegátjukat egy Medvedcsukhoz látványosan hű emberre, Sufricsra. Ha ez nem sikerül, az az adminisztrációvezető látványos kudarca lesz. Addig azonban újabb kárpótlásbónuszt könyvelhet el, miután a szocdemvezér Olga Kolinykót, az ő hűséges emberét nevezték ki a donyecki Genagyij Vasziljev főügyész helyettesévé. Íme tehát a fékek és ellensúlyok rendszere ukrán módra.
Sz. K. M.