Tóth László: Falusi srác vagyok

Tóth László, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának tagja, aki december 5-én ünnepli születésnapját, Bátyúban született, s még ma is falusi srácnak tartja magát. Számára ma is fontos a környezet, a természet. Sokaknak úgy tűnhet, hogy a színész egy más, misztikus világban él, holott ugyanolyan érzések, problémák foglalkoztatják, mint bármelyikünket…

– Ha három mondatban kellene összefoglalnod, ki is vagy, mit mondanál el magadról?

– Nagyon egyszerű, valamit állandóan kereső, egyfolytában szerelemre, szeretetre éhes, a világot figyelő ember vagyok. Az ember olyan, hogy ha egy pillanatra is úgy érzi, hogy nem figyelnek rá, hajlamos azt gondolni, hogy már nem is szeretik. Mi, színészek a szakmánkból kifolyólag hatványozottan várjuk a megértést, a viszontrezzenést az emberektől, bár én mindezt egyszerűen szeretetnek, szerelemnek hívom.

– Mi az, ami megragad téged a környező világban?

– Minden, ami élethű; s nemcsak azért, mert szép a színe, a formája, hanem mert esetleg van valami belső kisugárzása.

– Sokszor elmondtad már, hogy mennyire fontos számodra a természet. Miért?

– Falusi srác vagyok, gyermekkori házunkat akkor még me­ző, kanális, tópart, vette körül. Az udvar óriási volt, pázsitos, nagy terület, máig a szabadságvágy jut eszembe róla… Itt, a városban szinte mindenhol rettenetesen bezárva érzem magam. Van a városnak is egyfajta rezdülése, kell a város, az is ad valami pluszt, de úgy igazából nem szeretem. Dédelgetett vágyam – amiről persze tudom, hogy szinte megvalósíthatatlan –, hogy egy eldugott kis hegyi faluban éljek, ugyanakkor csináljak, tegyek valami fontosat is.

– Miért éppen a színészetet választottad hivatásul?

– Nem színésznek készültem, bár sokat szavaltam, olvastam. Még Bátyúban történt, hogy néhány hónappal az iskola befejezése előtt Bagu Balázs tőlem és egyik iskolatársamtól megkérdezte, akarunk-e színészek lenni. Akkor azt hittük, hogy ez csak valamilyen vicc. 1989-ben azután felvettek a kijevi színművészeti főiskolára, és most itt vagyok. A család eleinte előítéletekkel viseltetett a dolog iránt, majd mikor látták, hogy nekem tetszik, ők is megbarátkoztak a színészettel.

– Mi nyújt számodra kikapcsolódást?

– A színház mellett nem sok időm jut szórakozásra. Míg más elutazik valahová szórakozni, én éppen a munkám révén utazom rengeteget. Ezért nekem a szü­le­im­mel, a családommal töltött idő az igazi kikapcsolódás, akkor tu­dok igazán pihenni.

ferenczi