Ismét gyűlnek az ajándékdobozok
Folyik a Dorcas ajándékküldő akciója
A kárpátaljai Dorcas Aid segélyszervezet az idén is meghirdette karácsonyi ajándékgyűjtő akcióját, melynek keretében a kárpátaljai gyermekotthonok és árvaházak lakóinak gyűjtenek ajándékokat.
– Harmadik alkalommal hirdettük meg idén a gyűjtést – mondja Fodor Zsanett, a kezdeményezés koordinátora. – Két évvel ezelőtt csak a környező települések lelkészeit értesítettük, s a mintegy 500 csomagot néhány internátusba juttattuk el. Tavaly már szervezettebben láttunk munkához, minden kárpátaljai lelkésznek megküldtük körlevelünket, amelyben felkértük őket, csatlakozzanak az akcióhoz. Ennek eredményeként körülbelül 3000 csomagot sikerült összegyűjteni és eljuttatni a rászoruló gyerekekhez. Az idén az eddiginél is nagyobb körben hirdettük meg az ajándékgyűjtést, és máris több mint kétszáz csomag jutott el hozzánk.
– Hogyan jutnak el az adományok a gyerekekhez?
– Azokat a gyülekezeteket, ahol összegyűl mintegy száz ajándékcsomag, arra ösztönözzük, hogy személyesen vigyék el valamelyik intézménybe. Akiknek ez nem áll módjában, azoknak mi segítünk az adományok célba juttatásában, mindenekelőtt azokra az intézményekre koncentrálva, ahová még nem jutott a csomagokból.
– Mi és hogyan kerüljön a dobozokba?
– Arra kértük az ajándékozókat, hogy ne tegyenek romlandó dolgokat a dobozokba, elsősorban édességet, iskolai felszerelést, játékot, kesztyűt, sapkát, sálat stb. várunk. Úgy gondoljuk egyébként, hogy aki ajándékcsomagot készít, az odafigyel arra, minek is örülne igazán egy árva gyerek. Egyedüli kérésünk, hogy lehetőség szerint szépen csomagolják be az ajándékokat, mert a gyerekek számára külön örömet jelent, hogy szép, díszes csomagokat kapnak, s tapasztalataink szerint nagy élvezettel bontogatják azokat.
– Mikor indulnak el az első csomagok a gyermekotthonok felé?
– Közvetlenül karácsony előtt, körülbelül december 20. tájékán indulnak majd az első szállítmányok. Úgy tapasztaltuk, hogy karácsony közeledtével szökik fel igazán az adakozási kedv a magyar gyülekezetekben.
– Ha valaki szeretne bekapcsolódni a gyűjtésbe, kihez forduljon?
– Mivel minden református lelkész értesült az akciónkról, így elsősorban őket keressék, de mi is szívesen fogadjuk az adományokat.
– Sok felajánlás érkezik?
– Igen, a legkülönfélébb emberek keresnek meg a legváratlanabb felajánlásokkal. Bocskor József aklihegyi pék például felajánlotta, hogy az idei karácsonyra 100 kg lisztből süt a gyerekek számára péksüteményt, továbbá a januári görög karácsonyra a császlóci és a tiszakeresztúri otthon számára lekváros süteményeket készít. Mi továbbra is várjuk a lelkes felajánlók adományait, mert nincs szebb és jobb alkalom az adakozásra, mint a szeretet ünnepe, amikor örömet szerezhetünk olyan gyerekeknek, akik szeretetre vágynak.
Váradi Natália