Rákóczi, aki halhatatlanságot nyert

Interjú R. Várkonyi Ágnes történésszel

2003. december 26., 01:00 , 154. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola névadó ünnepségét s az ahhoz kapcsolódó tudományos konferenciát megtisztelte jelenlétével a magyar történettudomány egyik legnagyobb élő alakja, R. Várkonyi Ágnes, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársaként immár közel fél évszázada kutatja a XVI–XVIII. századi Magyarország történetét. A kárpátaljai tudományos utánpótlásképzés mostani ünnepe kapcsán beszélgettünk vele kutatásairól, II. Rákóczi Ferencről.

– Van még értelme kutatni a Rákóczi-szabadságharcot, létezik olyasmi, amit ne tud­nánk errõl az idõszakról?

– Amikor sok-sok évvel ezelõtt elkezdtem a kutatást, nagyon sokan ugyanezt a kérdést szegezték nekem. De én a kutatói munkámat a levéltárakban kezdtem, és munkatársaimmal együtt az volt az élményünk, hogy valójában nem ismerjük Magyarország s ezen térség történetét, hiszen annyi újdonság kerül elõ. Nagyon érdekes például, hogy Rákóczi meg tudta szólaltatni az addig néma Magyarországot azzal, hogy bevezette a panaszfelvételi iroda intézményét. Ott bárki, a legegyszerûbb katona, jobbágy, koldus is a fejedelemhez for­dul­hatott, és egy hónapon belül vá­laszt kapott a panaszára. Ennek köszönhetõen mérhetetlen meny­nyi­ségû kérvény maradt ránk, amelyekbõl kétszázat már kiadtak, de még legalább 2000 feldolgozásra vár. A kiadott forrásanyagokat sem dolgozták még fel tel­jes egészében, és Rákóczi éle­tének sok részlete is feltárásra vár.

– Összefoglalná a sza­bad­ságharccal kapcsolatos vizsgálódások, s azon belül saját kuta­tá­sainak legújabb eredményeit?

– Ez hatalmas terület, nagyon fontos eseménysorozat Magyarország, Európa és a régió történetében. Gyakorlatilag ez volt Közép-Európa, sõt talán egész Európa leghosszabb szabadságharca. A XVII–XVIII. század fordulóján Magyarország elõtt nagy kihívások álltak: milyen le­gyen az ország berendezkedése a török kiûzése után, hol legyen Magyarország helye az újkori Eu­ró­pában. Válaszul a történelem több alternatívát kínált. Az elsõ az volt, hogy betagolták az országot a Habsburg Birodalomba, azaz elvesztette alkotmányát, önrendelkezését és európai helyét. Rákóczi és köre azt a másfajta választ adta e kihívásokra, hogy az ország önállóságát, alkotmányát meg kell védeni. Egy korszerû magyar államot igyekeztek berendezni. Ennek az elképzelésnek sok olyan eleme van, amelyeknek hosszú távon igen nagy jelentõsége volt, mint például a vallási tolerancia, a közteherviselés, a merkantilista gazdaságpolitika és az, hogy az ország jelen legyen Európában. Ez utóbbi elem felismerése szintén új kutatási eredménynek számít. Nemcsak arról volt ugyanis szó, hogy az ország segítséget kapjon mondjuk a franciáktól, hanem Rákóczinak és kortársainak önálló koncepciója volt arra vonatkozólag, hogy konföde­rá­ciót hozzanak létre a környezõ országokkal, ami felté­te­le az európai hatalmi egyensúlynak, hogy a térségben stabilitás és béke legyen. Ennek a felismerésnek óriási jelentõsége van, hisz az elkövetkezendõ évszázadokban is megoldásra vártak ezek a kérdések.

– Mi a szabadságharc üzenete a ma embere számára?

– Rá­kóczi szám­­ta­lan­szor meg­írta, hogy a józan ész ellen kezd­te el a vállalkozását, de ha nem vágott vol­na bele, az ország véres polgár­háborúba süllyed. Igen kevéssé is­mer­tek Rá­kóczi szo­ciális intéz­kedései, rend­kívüli szociális ér­zé­kenysége. Ugyancsak fontos üzenete a szabadságharcnak, hogy összefogást igyekezett kimunkálni a térség szomszédos országaival. Õ volt az, aki megfogalmazta Közép-Európa hiva­tását az egész Európával kapcsolatban, hogy a nagy birodalmak mellett szükség van a kis országokra, mert azoknak az a hivatásuk, hogy biztosítsák a hatalmi egyensúlyt a nagy birodalmak között. Nagyon fontos üzenetnek vélem a fejedelem is­ko­lapolitikáját is. Tisztában volt azzal, hogy a jövõ azon múlik, milyen lesz a következõ generáció. Jellemzõ rá, hogy a szabadságharc kirobbanásakor nem engedte, hogy fegyvert fog­janak a nagyszombati egyetem diákjai. Diákokat küldött külföldi egyetemekre, felismerte a természettudományok jelentõségét. Az õ személyisége jelzi az utókor számára, hogy nincs az a sarokba szorított helyzet, amelybõl ne lehetne kiutat találni. Bár a szabadságharcot követõen törvénybe foglalták, hogy Rákóczi a haza árulója, íme, megnyerte a halhatatlanságot, aminek szép bizonyítéka, hogy most a beregszászi fõiskola felvette a nevét.

– Járt már korábban Kárpátalján?

– Igen, többször is megfordultam itt a 60-as, 70-es években az akkor érvényben lévõ szovjet–magyar akadémiai egyezmény alapján. Beregszászban, a fõiskola kollégiumának jelenlegi épületében laktam, amely akkor szálloda volt, és kutattam a helyi levéltárban. Nagyon sok Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatos forrást õriznek itt.

– Hogyan ítéli meg a Kárpátalján folyó történeti kutatásokat?

– Itt mindig is igyekeztek fenntartani a történeti kutatások folyamatosságát. Az 50-es, 60-as években például az ungvári Váradi-Sternberg János professzor folytatott nagyon komoly kutatásokat. De említhetek korábbi példát is: Lehoczky Ti­va­dar csodálatos hagyatékát. Azu­tán pedig jöttek a fiatalok – dr. Soós Kálmán, akit én még ifjú kutató korában ismertem meg, vagy Csatáry György –, akik folytatják a nagy elõdök munkáját. Tehát van történeti kutatás, amibe a fõiskola jóvoltából remélhetõleg egyre több fiatal kapcsolódik majd be, mert itt csodálatos, szép kutatási lehetõségek vannak, amiket érdemes lenne nagyobb mértékben támogatni.

Badó Zsolt