Beregrákoson őrzik az elveszettnek hitt egyházi emlékkönyvet
„A Nagytiszteletű Beregi Egyházmegye Emlékkönyve”
A közelmúltban egy XIX. század közepén íródott egyházi emlékkönyv került elő a beregrákosi református egyházközség régi iratai közül. Érdekessége, hogy míg korábban sokan használták kutatás céljából, több mint fél évszázada egyszerűen nyoma veszett, s azóta mint elveszett dokumentumot tartja nyilván a szakirodalom.
Az emlékkönyvet „A Nagytiszteletű Beregi Helvéthitvallású Egyházmegye rendeletére”, idős Zágoni Á. Károly szernyei református lelkész állította össze 1868-ban, Szernyén.
A Nagytiszteletű Beregi Egyházmegye Emlékkönyve címet viselő kéziratos könyv a beregi egyházmegye összes akkori gyülekezetére vonatkozóan őriz adatokat. Felsorolja az 1800-as évek közepéig ezen egyházközségekben szolgált lelkészek, tanítók nevét, és „rövid életvázlatot” ad az egyházmegye lelkészeiről, espereseiről, gondnokairól. Egy további rész az „Egyes egyházakról összegyűjtött jegyzések” alcímet viseli.
– Az Egyháztörténet című folyóirat egy 1943-ban megjelent cikkében tudósít arról, hogy elveszett a Beregi Egyházmegye emlékkönyve, és „mostanáig senki nem is tudott róla semmit” – erősítette meg Csatáry György történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára.
A párját ritkító könyvre Molnár Sándor, a beregrákosi református gyülekezet jelenlegi főgondnoka bukkant lomtalanítás közben. A kézirat egy régi szekrényből került elő. Mint utóbb kiderült, a püspökségen tudtak a könyv hollétéről, az csak a kutatók szeme elől „tűnt el”. Lapunknak nyilatkozva Páll László helyi lelkipásztor elmondta, hogy bár a könyv láthatóan nem teljes – több egyházközség, köztük Beregrákos lelkipásztorainak névsora hiányos –, számos egyéb, máshol fellelhetetlen adatot is tartalmaz.
Időközben megkezdődött a könyv feldolgozása, és remélhetőleg hamarosan nyomtatásban is megjelenik.
Badó Zsolt