Egyetemes imahét – 2004. január 18–25.

2004. január 9., 09:00 , 156. szám

Több éve már, hogy Munkácson közösen tartjuk meg az ökumenikus imahetet. Most is az az óhajunk, hogy ismét együtt lehessünk. Az idei imahét mottója Jézus szava: „Az én békességemet adom nektek.” (Jn. 14,23-31)

Békére mindig szükség volt, mert azóta, hogy Kain megölte testvérét, Ábelt, nincs békesség. A mai nemzedék is a békesség hiányától szenved. Látjuk, halljuk, tapasztaljuk a békétlenség munkáját. Meghasonlás, gyűlölködés, erőszak, félelem veszi körül az embert. Nincs biztonsága, öröme, reménysége, megszűnőben a fele­baráti szeretet. Így kezdődik ez az új esztendő is – szembe kell néz­nünk a valósággal. Ezért fontos és nagy jelentőségű ez az imahét és Jézus kijelentése: „ Az én békességemet adom nektek”. Ő az egyetlen, aki meg tudja oldani az emberi kérdéseket. Övé a hatalom a mennyben és a földön. Ta­nácsá­val, útmutatásával vezeti napi éle­tünket; kereszthalálával, meg­vál­tásával bűneink bocsánatát adja. Ez­zel a békességgel ajándékozza meg Jézus a benne hívőket most is.

Ezt a krisztusi békességet tapasztaltam meg a fogságban is 1954-ben, amikor különböző felekezetűek titokban együtt úrvacsoráztunk a feltámadás reménységében.

Kívánom, legyen áldás mindnyájunk számára ez az imahét, tegyen testvérekké mindannyiunkat, és Jézus békességével érjük meg a 2004-es esztendőt.

Gulácsy Lajos,
munkácsi lelkész, nyug. ref. püspök