„Mindig azt csináltam, amit kellett”
Isten éltesse!
Dr. Kótyuk István, a filológiai tudományok kandidátusa, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanszékvezetője január 11-én ünnepelte 70. születésnapját. A tanár úr tanítóképzőt, később egyetemet végzett. Dolgozott területi lapoknál, a kárpátaljai magyar rádiónál, majd 31 évig az ungvári egyetem magyar tanszékének előadója volt. Számos tankönyvet írt, szerteágazó tudományos és irodalmi tevékenységet folytatott, ukrán, orosz, tatár, udmurt írók-költők műveit fordította magyarra.
– Bátran megtehetné, hogy nyugdíjba vonul, és kedvteléseinek él, ehelyett még mindig tanít, dolgozik. Miért?
– Szeretem a munkámat, szeretek tanítani. Azt hiszem, elsősorban pedagógusnak születtem, bár sok minden egyéb is érdekel. Még tudok és bírok dolgozni, s úgy érzem, ha bezárom magam mögött a tanterem ajtaját, akkor kinnreked számomra az egész világ.
– Jelenleg min dolgozik?
– Nagy munkába kezdett a Nyíregyházi Főiskola ruszin és ukrán tanszéke: a magyar–ukrán, ukrán–magyar középszótár elkészítésébe. E csoport egyik munkatársa vagyok. Meglehetősen nehéz, nagy és idegőrlő munka ez; bizonyos szempontból unalmas is, hisz ha összevetjük ezt a feladatot például a műfordítással, az azért jobban megmozgatja az ember fantáziáját… Ugyanakkor nyilvánvalóan óriási szükség van erre is.
– Mit tart élete meghatározó eseményeinek?
– Úgy alakult az életem, hogy mindig azt csináltam, amit kellett, ezen belül meghatározó esemény talán nem is volt, vagy nem figyeltem rá. Amellett, hogy tanítottam az egyetemen, száz egyéb dologgal is foglalkoztam. Tankönyvet írtam és szerkesztettem, bedolgoztam a kiadóba, még ripacs is voltam, konferáltam, színpadra álltam, ha kellett.
– Ha újra kezdhetné az életét, mit tenne másképp?
– Ha más körülmények között kezdhetném, akkor egészen biztosan másképp csinálnám, de ha ugyanazok a körülmények maradnának, amelyek között az életemet ledolgoztam, nem tudnám másképp elképzelni, hisz az ember keze rettenetesen meg volt kötve. Nem tudok eléggé hálát adni a sorsnak, hogy állhatatos tudtam maradni, és az elveimtől eltéríteni se ígéretekkel, se fenyegetéssel nem lehetett…
Ferenczi Katalin
