Pillangó ha lehetnék…

Bibliai jelmezbemutató Beregszászban

2004. február 27., 09:00 , 163. szám

Bibliai jelmezbemutatóra került sor február 22-én a beregszászi református gyülekezet nagytermében. A közös éneklést követően Gere Gábor asztélyi lelkész szólt a tékozló fiú történetéről, majd Juhász Mariannának, a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola 2. osztályos tanulójának versmondásával elkezdődött a bemutató.

A különböző korosztályú gyermekek egymás után léptek színpadra, hogy megmutassák jelmezüket és ismertessék a hozzájuk kapcsolódó történetet. A 2–4. osztályosok korcsoportjában Májer Viktória (Júdás pénzeszsákja) lett a harmadik, Margitics Eszter (Eszter királyné) a második, Imre Erik (édenkert) az első helyen végzett. Az 5–7. osztályosok között Nagy Edina (Dorcas) lett az első, akit Antal Alexandra (Bábel tornya) és Jancsi Katalin (kísértő) követett. A csoportos kategóriában Nagy Dávid, Nagy Andrea és Olasz Eszter (Fülöp és a szerecsen komornyik) nyerte el a zsűri legnagyobb tetszését, akiket Dankó Viktor és Csaba (Ábrahám és Izsák), illetve Homoki Szilárd és Dániel (Gedeon és katonája) követett. A közönségdíjas Margitics Eszter és Imre Erik lett, a legötletesebb jelmez viselőjének Májer Viktóriát, a legtalpraesettebb jelmezviselőnek Árgye­lán Évát (szeretet) ítélte a zsűri, a legbibliahűbb jelmez viselőjéül Margitics Esztert, a legtöbb munkát igénylő öltözet viselőjéül pedig Vojce­hovszka Krisztinát és Antal Alexandrát (a széles és a keskeny út) hirdették ki. A bemutató többi szereplője emléklapot és „zsák­bamacska” ajándékot kapott a szervezőktől.

O. T.