In memoriam Volodimir Szlivka

Ismertem az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorát, kinek tragikus halála sokkolta a kárpátaljai társadalom jelentős részét. Először a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola működési engedélye körül kirobbant vitában találkoztunk személyesen. Nem támogatta az intézmény megnyitását, mert féltette az ungvári egyetem monopóliumát a kárpátaljai felsőoktatásban. De volt benne annyi lovagiasság, hogy miután sikerült kivívni, hogy megkapjuk a hivatalos engedélyt a főiskola létrehozására, eljött a megnyitóra, hogy személyesen gratuláljon és kívánjon sok sikert.

Hat évet dolgoztunk együtt a Megyei Tanács Oktatási Bizottságában, melynek ő volt az elnöke. Kemény, céltudatos ember volt, aki igencsak kiigazodott a szovjet és posztszovjet, bizantin gyökerű politikában. Intézménye érdekeit minden körülmények között védte, de hajlamos volt a kompromisszumokra, a hajlékonyságra a mindenkori hatalom vonatkozásában. Jellemzők voltak rá a néha cinizmusnak ható megnyilatkozások, az érdes humor.

Nem tudom elhinni, hogy öngyilkos lett.

Nem hisz a rektor öngyilkosságában Kárpátalja lakosságának többsége sem.

Az állam hitelvesztésének jele, hogy a nép nem hisz az ügyészségnek, a rendőrségnek, a hatalmon lévőknek, sőt jelentős részük bűnösnek, legalábbis bűnrészesnek tartja őket.

Nem akarom elhinni, hogy gyilkosság történt.

Mert ha gyilkosság történt, politikai vagy karrier-okokból, akkor szörnyű szembenézni azzal, hogy hová jutott Kárpátalja, s még szörnyűbb elképzelni a jövőt.

Mindenesetre, amióta egy párt újra megkezdte gátlástalan nyomulását vidékünkön, egyre gyakoribbak a rendkívüli események, s az elnökválasztás még el sem kezdődött.

Akikre a gyanú árnyéka vetül a rektor halálának ügyében, akár bűnösök közvetlenül, akár nem, jól tennék, ha lemondanának Kárpátalja lakosságának érdekében.

Nem szabad megengedni, hogy a rendes embereket, akik a többséget alkotják, megfélemlítsék.

Vigyázzunk egymásra.

Rektor Úr, nyugodj békében.

Brenzovics László