Papszentelés Munkácson: "Küldetésetek és feladatotok van a világban"

2004. július 2., 10:00 , 181. szám

"Hálát adunk az Úristennek, hogy ebben az évben is papot és diakónust szentelhetünk az Úr népének szolgálatába" – mondta Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, aki június 26-án áldozópappá szentelte a beregszászi Rácz Istvánt és szerpappá az ungvári Németh Sándort. 1996 óta ezzel együtt kilenc egyházmegyei papot és egy szerzetest szenteltek fel a munkácsi Szent Márton-székesegyházban a munkácsi egyházmegye szolgálatára.

Majnek Antal püspök, az egyházmegye papsága és a szentelendő kispapok énekszóra vonultak a virággal díszített székesegyház oltárához. A püspökatya köszöntötte a szentelendő papok szüleit, rokonait, paptársait, barátait, tanítóit és a zarándokokat. Kérte, imádkozzanak szentelendő testvéreikért, hogy elnyerjék azt a fontos kegyelmet, amit az Úr Jézus nagycsütörtök estéjén osztott apostolainak, és kétezer éve oszt meghívottainak.

A szentelési szertartáson a főtisztelendő atya kijelentette, hogy az Úristen és az üdvözítő, Jézus Krisztus segítségével kiválasztják a szentelésre jelentkező testvéreket a szerpapság, illetve az áldozópapság rendjébe. "Istennek legyen hála" – válaszolták a hívek.

A püspökatya felolvasta a szerpap és az áldozópap feladatait és kötelességeit. A főtisztelendő a vállalt szolgálat Istennek tetsző módon való végzésére, az evangélium hirdetésére, a rájuk bízottak szeretetteljes vezetésére szólította fel a szentelésre jelentkezőket.

A Mindenszentek litánia alatt a szentelendő papok leborulva kérték Isten áldását, valamint a Szentlélek erejét. A jelenlévő paptestvérek kézrátétellel imádkoztak az ifjakért. Az ünnepélyes beöltöztetés után a paptestvérek egyenként köszöntötték a felszentelteket. A mise ezután felajánlással és áldoztatással folytatódott.

Az ünnepélyes szentelés végeztével Majnek Antal püspök köszöntőjében kiemelte, hogy a most felszentelteket az Úristen már fogantatásuk előtt kiválasztotta a sok ember számára üdvöt és örömöt hozó papi szolgálatra. A főtisztelendő atya köszönetét fejezte ki a kispapokat befogadó szemináriumoknak, azok vezetőinek és az illetékes egyházmegyék püspökeinek, valamint az ifjak szüleinek és mindazoknak, akik támogatták őket választott útjukon.

"Itt a lelkek Isten általi megmentéséről, üdvözítéséről, az egész világnak a megváltásáról van szó. Kérem a híveket, imádkozzanak értünk, papokért, hogy képesek legyünk megfelelni a feladatnak. Kérjék ránk Isten erejét" – mondta végezetül a főtisztelendő.

-nagy-