2004. augusztus 20.

2004. augusztus 20., 10:00 , 188. szám

Gondolatok augusztus 15-én

Kedves Újságolvasó Testvérem!

Amikor e sorokat böngészed, egy nagyszámú keresztény csoporttal éppen Máriapócs felé gyalogolunk. 58 kilométer a távolság. Két teljes nap az út. Esőben, szélben, kánikulában, nagyrészt aszfalton gyűrjük a métereket. Talán Te is értetlenül állsz meg a sorok felett, mint a szájukat eltátó tákosiak, csarodaiak, ófehértóiak, nyírgyulaiak és máriapócsiak, vagy a közlekedési rendőr, aki azt hiszi, valamiféle elvetemült szektával van dolga.

Nem nagyon értjük a kerekre nyílt szemeket és eltátott szájakat, mert nem először indultunk el, és már nehezen tudjuk elképzelni, hogy ne menjünk gyalog, igazi zarándokként Máriapócsra Nagyboldogasszony ünnepének környékén.

Megyünk, mert a Boldog Asszony, az Istenszülő Szűz Mária vár bennünket, ahogy várja több mint száz éve a Kárpátaljáról érkező zarándokokat. Ahogy várta nagy-, déd-, és ükszüleinket, akik lehet, ugyanezen az útvonalon, de bizonyosan ugyanígy: gyalogszerrel jöttek Hozzá. Vár bennünket szemet gyönyörködtető, szívet melengető templomában, és vár a legkeményebb férfiszemekbe is könnyeket csaló anyai szeretettel. Vár bennünket és téged is, mert a mai ünnepen - az Istenszülő elhunyta és mennybevitelének napján - nemcsak a földi zarándoklat célba érésének örömét adja, hanem megmutatja azt a célt is, amelyért nem sok semmilyen áldozat, amelyért érdemes élni, amely miatt nem kell félnünk a haláltól, amely képessé tehet a keskeny úton és a szűk kapun való járásra, amelyért nem kérdés, hogy megyünk-e, ha esik az eső, ha 35 fok van, ha reszket a térdünk a fáradtságtól. Megyünk, mert Ő vár bennünket Máriapócson és az Isten Országában is.

Orosz István