"Ha nem fizet, megkarcolom az ótóját!"

Magyar bevásárlóturizmus - van mit tanulnunk?

2004. augusztus 27., 10:00 , 189. szám

Néhány éve még senki sem gondolta volna, hogy Kárpátalja vonzó lehet az Európai Unió polgárai számára, Magyarország uniós csatlakozása óta viszont naponta több ezren utaznak hozzánk, immár az EU-ból, igaz, nem hagyományos turistaként, de valamiképp mégiscsak vendégként. Az alábbiakban összefoglaljuk, mit tapasztaltak a nálunk járt magyarországiak, és hogy mi a helyi kereskedők véleménye a szomszédok vásárlási szokásairól.

Beregszász. A Méhes-palota melletti parkolóban több tucat magyar rendszámú autó áll. Az újonnan érkezőket kolduló romagyerekekből álló "fogadóbizottság" veszi körül, apróért kuncsorogva. A távozókat pár méterrel arrébb rendőri igazoltatás "búcsúztatja".

"Leparkolok. Épp zárom az autót, amikor körülvesz néhány gyerek és tartják a markukat kopekért, forintért. A sokadikat már elzavarom, erre egy koszos kislány megfenyeget: "Ha nem fizet, megkarcolom az ótóját!". Nem fizettem, áthajtottam egy másik parkolóba. Az én első benyomásom az, hogy ezen a vidéken sok az ingyenélő, kicsik és nagyok egyaránt" – mondja dühösen egy debreceni férfi, aki felesége unszolására ruccant át Kárpátaljára.

Hát igen, lesz, aki ilyen hírünket viszi a nagyvilágba.

"Mi Beregszászban eddig csak jót tapasztaltunk, ezért is jövünk ide. Heti rendszerességgel vásárolunk a piacon rizst, szárazkolbászt, cukrot, sajtot, tejtermékeket, mosószert, gyógyszert stb. Persze mindenből csak keveset, nehogy gond legyen a határon. Nagyszőlősön úgy láttuk, kevesebb a magyar elárusító, míg a beregszászi piacon szinte mindenki beszél magyarul, vagy ha nem, akkor mindig akad tolmács. Szinte úgy tűnik, Beregszászban tíz emberből 9 magyar. A piacon kívül voltunk már kávézóban, cukrászdában, azzal is meg voltunk elégedve" – mondja egy idősebb házaspár Fehérgyarmatról.

Egy nyíregyházi fiatalember hétvégenként Beregszászban tankol és vásárol be a családi konyhára. Lényegében elégedett az itt tapasztaltakkal, neki az a furcsa, hogy a közterek és utcák elhanyagoltak, piszkosak. Szerinte, ha több figyelmet fordítanának a tisztaságra, rendezettségre, még a hangulata is más lenne a városkának.

Két Miskolcról érkezett középkorú férfitól megtudjuk, Erdélyben és a Felvidéken azt tapasztalták, a helyiek esetenként félnek magyarul beszélni, inkább titkolják, hogy magyarok. "Most kijöttünk megnézni ezt a régi Magyarországot is. Itt a kereskedőtől a rendőrig mindenki felvállalja, hogy tud magyarul. Ami kellemetlen, az a sok szerencsétlen kolduló ember. Az egyik nyomoréknak adtam némi aprót, azóta úton-útfélen kísérgetnek a koldusgyerekek. Az egyik kölyök hamarabb beült a kocsimba, mint én, és addig nem akart kiszállni, amíg nem adok neki is valamit" – mondja egyikük.

Ungvár, városközponti vendéglő. Két magyar turista kifelé jövet azt hangoztatja: ide se jön még egyszer. Mint kiderül, nehezen értették meg magukat az ukrán ajkú személyzettel, nem tudták elolvasni az ukrán étlapot és gyanúsan magas számlát fizettek.

"Nem először jártunk így. Ilyen helyre csak egyszer megy be az ember, aztán barátainak, ismerőseinek is átadja "élményeit". Beregszászban jobban boldogulunk, ott a pincérek rendszerint beszélnek magyarul, és eddig a számlázással sem volt gond. Igaz, magyar nyelvű, értelmes étlapot eddig még nemigen láttunk egyetlen kárpátaljai étteremben sem. Néhol egészen kis adagokban szolgálják fel az ételt, és szinte éhen marad az ember, máshol meg túlpakolják a tányért, és sokkal többe kerül az étel, mint a szimpla adagra számított étlapon" – mondja egy magyarországi üzletember.

Ismét Beregszász. Öt fiatal mátészalkai lány jött ide vásárolni, mint mondják, először. Bosszúsan mesélik, hogy az ukrán határon "belépőnyilatkozatot" töltettek ki velük, majd jött a vámvizsgálat, és megszámolták a pénztárcájukban lévő pénzt, sőt a zsebeik tartalmát is ellenőrizték. Az Imidzs piac viszont elnyerte tetszésüket, mintegy feledtetve a határátlépés kellemetlenségeit. "Szép cuccokat" vásárolnak: táskát, ruhaneműt, vezetékes telefont. Pénzt sem kellett váltaniuk, mindenütt tudtak forintért vásárolni. A várost illetően azt mondták, "annak alapján, amit eddig hallottak Ukrajnáról, sokkal rosszabbra számítottak".

Lássuk a "másik oldalt". A kereskedők szerint a beregszászi piacok, üzletek gyakorlatilag mindennap "tele vannak" magyarországiakkal, a csúcs azonban a hétvége, amikor péntektől vasárnap délutánig tömegével érkeznek a vásárlók. Ilyenkor sok tulajdonos maga árul, illetve rendszeresen felügyeli standjait. Hiába, fogni kell a kuncsaftot.

Az élelmiszerek mellett most sláger a mosószer, a kozmetikai cikkek, az edény, a szőnyeg, a ventilátor. A kereskedők zöme örül a forgalomnövekedésnek, az egyszerű eladóknak azonban (fixbéresek) időnként már "elege van" a mindent kipróbáló, megnéző, megkóstoló magyarországi vásárlóból.

Az egyik édességárus szerint a bevásárlóturisták túl igényesek, némelyikük pedig egyenesen kicsinyes és szemtelen. "Végigkóstolja az árut, mindenből egyet-egyet, aztán vesz fél kiló olcsó csokit. Ráadásul azt mondja, náluk a csomagolótasak mindenütt ingyen van, és nem hajlandó fizetni érte. Való igaz, hogy sokat vásárolnak a magyarországiak, de meg is kell érte dolgoznunk" – dohog az eladó.

Közben egy helybéli hölgy azon sopánkodik, hogy mióta a "magyarok" ide járnak vásárolni, a szegény ember csak nézi az édességet, mert úgy felment az ára, hogy nem tudja megfizetni. "A csokoládé kilója 20-25 hrivnya. Még jó, hogy gyümölcsszezon van, és kevesebb kell az édességből" – mondja.

Vasárnap délután. Beregszászban lecsengett a soros vásárlási roham, a standokon csomagolnak a kereskedők, az üzletek bezárnak. Két magyarországi gyermekes család sétál a városközpontban, szeretnének indulás előtt betérni valahová egy kávéra, fagyira. Egymás után négy kávézót találnak zárva, amelyik viszont üzemel, ott nincs üres asztal. Nem értik, hogy lehet egy városközpont vasárnap délután így kihalva. Mint mondják, náluk ez is másként van...

Badó Zsolt