Nagyszőlős: Aláírásokat gyűjtöttek a magyar iskola épületéért

Újabb épületügy Nagyszőlősön?

2004. október 1., 10:00 , 194. szám

A napokban Nagyszőlősön elterjedt a hír, hogy a helyi Perényi Zsigmond Középiskola különálló épületrészét "el akarják venni". Hogy konkrétan kik, milyen célból és milyen indokkal, arról nem szólt a fáma, a szóbeszéd azonban így is nagy felháborodást keltett az ugocsai fővárosban.

A szóban forgó egyszintes épület hivatalosan az Ivan Franko u. 1. szám alatt található, de a Béke utcai Perényi Zsigmond Középiskola udvarához tartozik.

Múlt szerdán, szeptember 23-án Nagyszőlős egyetlen magyar középiskolájában általános tanévnyitó szülői értekezletet tartottak. Ezt megelőzően az iskola részéről meghirdették, hogy az állítólagos épületelvétel ügyében aláírást gyűjtenek, így a szokásosnál jóval több szülő és egyéb érintett jelent meg a gyűlésen. Az értekezleten azonban már csak akkor került szóba az épületügy, amikor egy szülő konkrétan rákérdezett a problémára. Az iskolavezetés részéről ekkor elhangzott: hivatalos értesítést nem kaptak arról, hogy a járási tanács vagy egyéb hivatal napirendjén szerepelne a kérdés, vagy esetleg döntött volna a szóban forgó épület "átfunkcionálásáról". Az iskola továbbra is igényt tart az épületre, részben, mert jelenleg is működik benne három tanterem, részben, mert szaktantermeket szeretnének ott kialakítani. Mint elhangzott, az iskolában jelenleg 56 gyermek kénytelen második váltásban tanulni, mivel délelőtt minden iskolai tanterem foglalt.

Ezt követően az igazgató felkérte a szülőket: aláírásukkal támogassák azt a hivatalos kezdeményezést, mellyel kérik a nevezett épület átadását az iskolának. Az ülésen megfogalmazódott, hogy a járási tanács e hét keddjén esedékes ülésén terjesszék a testület elé az iskolaépület kérdését, és kérjék a probléma megnyugtató rendezését. Ugyancsak felvetették, hogy az iskola vezetése rendszeresen tájékoztassa a szülőket az épületkérdés fejleményeiről.

Mint a szülői értekezleten elhangzott, az iskola vezetése már egy évvel ezelőtt levelet intézett e tárgyban több parlamenti képviselőhöz, előrelépés azonban nem történt az ügyben.

Kedden a Nagyszőlősi Járási Tanács ülésén nem került napirendre a magyar iskola épületének kérdése és más formában sem tárgyalta azt a testület. Egyelőre nem ismeretes, milyen esetleges érdekek húzódnak meg az időről időre felvetett "épületprobléma" mögött, és hogy valójában ki szeretné azt "megoldani".

-nagy-