Vlagyiszlav Makrányi: Apja repülős volt, maga 42 éve tanít modellezést

Egy magyar „repülő megfigyelő” öröksége

2004. november 19., 09:00 , 201. szám

Vlagyiszlav Makrányi a repülőszerkezetek, hajó- és rakétamodellek szerelmese. Több mint negyven éve vezet technika szakkört Ungváron, s ez idő alatt számos fiatalt nyert meg e sok-sok türelmet és kitartást igénylő hobbinak. Édesapja magyar repülő megfigyelő volt, innen ered a technika, a repülők és járművek iránti lankadatlan érdeklődése.

A magyar repülős édesapa emlékét ma is őrzi néhány fiatalkori fénykép és egy ún. "Repülő leírás" (kiállítási dátum: Székesfehérvár, 1942. március hó, lezárási dátuma 1944. szeptember hó). Makrányi László főhadnagy, repülő megfigyelő Gyöngyösön született. Székesfehérváron végezte el a megfigyelő tiszti tanfolyamot "jeles" eredménnyel. 1942. október 17-én a magyar királyi honvéd légierők parancsnoka "tábori repülő megfigyelővé" nevezte ki és megfigyelőjelvényt adományozott számára.

A repülőleírás "betétfüzetében" a megtett repülőutak időtartama, kiinduló és végállomása, időpontja van feljegyezve. Néhány bejegyzés: 1943. 02. 11., Típus: FW 68, Kolozsvár–Ungvár (11.45-13.10); 1943. 02. 17., Típus: Sólyom, Ungvár–Szlatina (12.10-12.50); 1943. 06. 11., Típus: Sólyom, Ungvár–Szolnok–Ungvár (10.45-15.35).

"Anyai nagyszüleim a húszas években Oroszországból menekültek Ungvárra és telepedtek le ezen a vidéken. Anyám és apám 1943-ban ismerkedtek meg, amikor apám itt dolgozott. Nagy volt a szerelem, összeházasodtak. Mesélték, hogy apám szerette volna, ha engem is Lászlónak keresztelnek. Anyai nagyapám köztes megoldásként a Vlagyiszlav nevet javasolta, ami magyarul Ulászló" – meséli Vlagyiszlav Makrányi.

A repülős apa a háborúban hadifogságba esett, Szibériába hurcolták, ahol négy évig raboskodott. Haza már magyarországi szülőhelyére ment, ungvári családja évekig nem tudott róla semmit.

"Apám a hatvanas években járt ismét Ungváron, ekkor édesanyámat is magával vitte Magyarországra. Nekem akkor már jó állásom volt, itthon maradtam. Szüleim Győrben dolgoztak egy gyárban, apám ’66-ban, anyám pár éve halt meg. Néhányszor meglátogattam őket, ma már csak a sírjukhoz megyek."

Vlagyiszlav Makrányi öröksége a technika, a repülőgépek iránti olthatatlan szerelem.

"A technika kiskorom óta érdekel, iskolás se voltam, amikor először betévedtem az ifjú technikusok műhelyébe. Emlékszem, eleinte csak sepregetni engedtek, aztán lassan hozzászoktam a szerszámokhoz, megtanultam a fogásokat" – mesél a kezdetekről a tanár úr, aki immár 42. éve vezet maga is szakkört, készíti a repülőgépmodelleket.

A Padijun Ifjúsági Központ ifjú technikusok műhelyében rendszerint nagy a nyüzsgés. Makrányi tanár úr az elmaradhatatlan fűrészporos köpenyében, kezében ceruzával-vonalzóval okítja a tanoncokat, igazítja munkájukat. Van közöttük 5-7 éves, de 16-17 éves is, továbbá néhány tini leányzó. Lelkesedésben nincs hiány, amiből kevés van, az a pénz, a modellezés ugyanis költséges szabadidős foglalatosság.

"A szovjet időkben nem lehetett hozzájutni a megfelelő eszközökhöz és anyagokhoz, manapság pedig drágák a modellezéshez szükséges kellékek. A vázszerkezethez használt kis fajsúlyú fa például Dél-Amerika trópusi vidékein őshonos, így nem olcsó, de meg van az ára a modellt hajtó motornak, a bele való üzemanyagnak, a távirányító szerkezetnek is. Még a hatvanas években történt, hogy Győrből hazajövet egy bőröndnyi modellezéshez használt balsafát hoztam át a határon. A csapi vasútállomáson a vámos megkérdezte, mit cipelek. Mondtam, fát. A vámtiszt a homlokához emelte mutatóujját, jelezve: nem vagyok teljesen épeszű, aztán intett, hogy mehetek. Ma is Magyarországon szerzem be például az üzemanyag-keverékhez szükséges petróleumot, ricinusolajat. A gyógyszertárban legtöbbször nem értik, ez utóbbiból mire egyszerre több liter..." – mondja mosolyogva a tanár úr.

A műhelyben dolgozó gyerekek és fiatalok elsősorban repülőmodelleket készítenek. Érdeklődésemre lelkesen magyarázzák, hogy a repülőszerkezetek két fő csoportját a merev szárnyú szerkezetek (repülőgépek) és forgó szárnyú gépek (helikopterek) képezik. Más szempontból megkülönböztetik a motoros és motor nélküli (vitorlázó repülőgép, siklóernyő) eszközöket. A modellek között a távirányítással működő motoros gépek a legértékesebbek, egy ilyen megépítése több hónapos kitartó munkát igényel. Nem győzöm csodálni a kitartásukat. Csupa érdeklődő, türelmes és csendes gyermek van körülöttem (a műhelyben tilos hangoskodni!), akiknek eszükbe se jut "rosszalkodni", rendetlenkedni. Vajon a modellezés teszi, vagy a halk szavú, varázslatos kezű tanár úr?

Popovics Zsuzsanna