2005. március 11.

2005. március 11., 09:00 , 217. szám

A római katolikus egyház március 13-án, nagyböjt ötödik vasárnapján a liturgiában Lázár feltámasztását olvassa (János evangéliuma 11,1-45).

"Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre" - mondja Jézus Mártának. Jézus ezzel a csodájával kinyilvánította, hogy Ő az élet és a halál Ura. Lázár erre a földi életre támadt fel, és ahhoz, hogy újjászülessen a mennyek országába, át kell majd élnie a testi halált. Pál apostol többször hangsúlyozza, hogy a mi hazánk a mennyben van (2 Kor 5,1; Filippi 3,20). Hontalanok vagyunk ezen a földön, bármelyik országban élnénk is.

Az Úr Jézus nem abban a feltámadásban akar minket részesíteni, amelyben Lázárt, hanem abban, amelyben Ő részesült húsvét éjszakáján. Földi életünk után, amikor feltámadunk az örök életre, olyanná lesz a testünk, mint Jézusnak (pl. Lukács evangéliuma 24, 39-43).

A mi feltámadásunk alapja istengyermeki életünk, az isteni természetből való részesedés a hit és a keresztség által. A Jézusba vetett hit nem csupán igazságok, hittételek elfogadása, nem is csak bizalom, nem csupán erkölcsi döntés, hogy egész földi életemet tanítására építem, hanem a dicsőséges feltámadás kezdete. Keresztény életünket így is meghatározhatnánk: megkezdett örök élet. Az élet számunkra egy pusztai vándorlás az örök élet felé. Ahol vannak kísértések, Istentől kapott víz, amely a sziklából fakad, manna.

Akkor válunk lényünk mélyén is kereszténnyé, amikor életünk minden eseményét, az örömöt, magányt, az elhagyatottságot, a kudarcot, a megvetést az örök élethez tudjuk viszonyítani. Mi az az örökkévalósághoz képest?! A keresztségünkkel megkezdődött az örök élet, minden, ami történik velünk itt a földön, elmúlik, és a teljes boldogságot, örömöt a mennyek országában kapjuk meg jutalmul, ha hűségesen kitartunk!

Pogány István,