Több mint kétszáz éve gubáznak a legények Szalókán

Húsvéti népszokásaink

Húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, e napon ünneplejük Krisztus feltámadását. A néprajzkutatók véleménye szerint már a VIII. századtól megünneplik a falvainkban ezt az ünnepet, amelyhez az évszázadok során számtalan népszokás párosult.

Az ungvári járási Szalókán például a környező falvaktól eltérően a locsolózás mellett máig fennmaradt egy húsvétvasárnapi népszokás, a "gubázás". A falu legényei este összeverődnek, a legidősebb legény gubát vesz magára, egy nagy csengős botot a kezébe, és nyakukba veszik a falut. Minden lányos házhoz betérnek, függetlenül az ott élő lányok korától, és hangosan elmondják a következő mondókát:

"A tavalyi mód szerint egy kis hátramaradt restáció nem sokból áll. / Egy pár (két pár stb. a lányok számától függően) tojást adj ki, lelkem, ne tartóztass sokáig. / Rossz a lovunk, nincs abrakunk, / még ma a Haracsinán is túl kell jutnunk. / Isten neveljen apádnak, anyádnak örömére. / Más emberek tiszteletére, becsületére. / Bút se láss, kárt se vallj, / sokáig élj, meg se halj. / Nagyra nőj!!!"

Ilyenkor a lány, vagy ha kicsi még, akkor az édesanyja, annyi pár nyers tojást tesz a fiúk kosarába, ahány lány van a háznál. A fiúknak sietniük kell, hisz éjfélig minden lányos házhoz oda kell érniük, senkit nem szabad kifelejteni! A húsvét utáni kedden a gubázók öszszejönnek, újabban leggyakrabban egy üres, senki által nem lakott portán, úgymond "tojást sütni". Ilyenkor a tojásból készült ételek mellett alkoholt is szoktak fogyasztani, amit a fiatal - a legényegyletbe akkor és ott felvett - legényeknek a kötelességük magukkal hozni. Bár sok éven keresztül nekem is kijutott az a tisztesség, hogy "gubás" lehettem, mind a mai napig nem sikerült kiderítenem a szokás eredetét. Annyit viszont biztosan tudok, hogy Szalókán több mint kétszáz éves múltra tekint vissza.

Badó Zsolt