Egyetemes gondok

Valahol azt találtam mondani, hogy a kárpátaljai magyarság elnyomásában és másodrendű állampolgárrá degradálásában a szovjethatalom első számú eszköze az Ungvári Állami Egyetem volt. Na, kaptam én a fejemre. Egy kárpátaljai magyarul írott újságocska (kis formátumú) munkatársa nagy vehemenciával, időt és fáradságot nem kímélve kiderített dolgokat, és sorolta érveit az egyetem védelmében, persze név nélkül. Először is megemlített, sőt megszólaltatott néhány tiszteletre méltó magyar nemzetiségű hölgyet, urat, akik magyar létükre elvégezték az Ungvári Állami Egyetemet. Hála Istennek, vannak ilyenek, sajnos nagyon kevesen. Az illető annak is utánajárt, hogy bizony nekem nincs felsőbb iskolai végzettségem (tényleg nincs), sejtetve, hogy itt a "savanyú a szőlő", vagy a "nem jutott neki krumpliföld" esete állhat fenn. Szánalmas beidegződés, hogy egyes emberek, bármiről legyen is szó, a személyeskedésnél kötnek ki. Folytatva az érvelést, azt is kiderítette, hogy a feleségem viszont elvégezte az egyetemet, de volt ott minden az intézmény védelmében, a KMKSZ mocskolása, gyanúsítgatások, még Kovács Miklós is kapott egy oldalszúrást. Aztán az egyetem és a tanárok dicsérete után előjött az aduásszal, a magyar tanszékkel. Mindez persze nevetséges mellébeszélés.

Ha én egy klinikát azzal vádolok, hogy ott évtizedeken keresztül rosszhiszemű alattomossággal, törvényt megkerülve küreteket végeztek, az nem mentsége a klinikának, hogy az orvosi kar kitűnő, a jól működő szülészeten sokan megszülettek, és általában a klinika magas színvonalon végzi munkáját. Az abortálás vádja ellen ez nem mentség. Márpedig én az Ungvári Állami Egyetemet azzal vádoltam, hogy évtizedeken keresztül tudatos felvételi-oktatási politikájával évente több száz magyar nemzetiségű diákot meggátolt a diplomaszerzésben, azaz magyar nemzetiségű diplomásokat abortált.

És akkor nézzük a tényeket. A magyarság száma Kárpátalján még ma sem kevesebb, mint 12 %. Az Ungvári Állami Egyetemen tanuló magyar nemzetiségű diákok száma soha nem érte el ezt a százalékarányt, többnyire jóval alatta maradt. Egy pillanatig sem tévesztve szem elől, mit jelentett és jelent a kárpátaljai magyarság számára az ungvári egyetem magyar tanszéke, ki kell mondanunk, hogy mégiscsak ez a tanszék volt az a fügefalevél, amelyik hivatva volt eltakarni a meztelen valóságot, mégpedig azt, hogy a mögöttünk hagyott évtizedek alatt nem "született" meg sok ezer magyar nemzetiségű diplomás ember Kárpátalján. Vizsgálva a tényeket, ha az egyetemen elérte volna a magyar nemzetiségűek száma a 10-12%-ot, akkor a mai majdnemhogy név szerint felsorolható maroknyi kárpátaljai magyar elit helyén most tízszer ennyi diplomásunk lenne. Istenem, milyen más helyzetben lennénk ma! De még akkor sem tartanánk az igazságnál, még mindig ott lennének azok a karok, amelyek nem Kárpátalján működtek, például a jogi, az újságírói vagy a belügyi főiskolák, egyetemek, nem beszélve a katonai főiskolákról, melyek a nem magyar kárpátaljai fiatalok számára nyitva voltak. Ma sem mérhető százalékban a magyar nemzetiségű bírók, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, rendőrtisztek száma Kárpátalján, talán akad egy-kettő mutatóban. Nem akarok időzni a megyei tanács és adminisztráció munkatársainak nemzetiségi összetételén, pedig ez az adat is megérne egy értékelést. Viszont a megye orvosi karában dolgozó magyarok száma mérhető, de akár a beregszászi kórházban dolgozó magyarok száma is kifejezhető százalékban, és itt már látható az égbekiáltó igazságtalanság. Persze, akinek ezt bizonygatni kell és magyarázni, az vagy nem él Kárpátalján, vagy nem magyar, és nem érzi nap mint nap ezeket a dolgokat a saját bőrén. Szívesen elvinném egy színmagyar faluba, ahol - mert a község nagy, ezer lakos fölötti - orvos és két felcser is dolgozik. Csak a takarítónő (szanitárka) beszél magyarul, ő egyben a tolmács is, akinek segítségével kommunikálnak a szakemberek a bennszülöttekkel.

Lehetne mondani azt is, hogy ez egy ilyen világ volt. A kisebbség csak úgy tanulhatott, ha megtanulta a köztársaság nyelvét, amelyben élt. Csakhogy ez nem igaz, például a tartui, tallinni, rigai vagy a tbiliszi egyetemeken a köztársaság nyelvével párhuzamosan indítottak csoportokat, hogy a köztársaság nyelvét nem tudó kisebbség fiataljai anyanyelvükön felvételizhessenek és tanulhassanak, persze ez a kisebbség nem magyar volt.

Na de nem is ez a magyar nyelven írott újságocska inspirálta ezt az írást. Rég belefáradtam én abba, hogy süketeknek a népdalokról beszéljek, meg hát tisztelet a másságnak, és ez bizony tipikus példája a szellemi másságnak. Inkább azért rovom e sorokat, mert azt olvastam, hogy valami megmozdult az Ungvári Nemzeti Egyetem háza táján, mintha valamit törleszteni akarnának az évtizedes adósságból, és mi, kárpátaljai magyarok esetleg hozzájuthatunk a veszett fejsze nyeléhez. Az aggasztó csak az, hogy ez a hatalmas költségvetéssel dolgozó intézmény magyar állami támogatással szeretné törleszteni, amivel tartozik. A valóságban semmi nem történt még, de az egyetem már forint- milliókat kapott. Óvatosságra int az is, hogy az ügy körül szorgoskodók ugyanazok, akik szüntelenül támadják a beregszászi főiskolát, illetve ugyanazon szervezet tagjai. Szeretném hinni, hogy itt most nem az a cél és szándék, hogy ily módon apasszák el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyarországról kapott támogatásait, és ellehetetlenítsék ennek a kárpátaljai magyarság számára oly fontos intézménynek a működését.

Azért aggodalmaskodom, mert nagyon nehéz elhinni a fűrésszel forgolódó embereknek, hogy fát akarnak ültetni.

Milován Sándor