Kommentár nélkül, avagy pedagóguskártyám érvényesítési folyamatának története
Olvasói levél
2005. január 3-án öt kollégával felkerestem az ungvári státusirodát pedagóguskártyám érvényességének meghosszabbítása céljából. Kérelmeinket elfogadták, jelenlétünkben iktatás nem történt, átvételi elismervényt nem kaptunk, igaz, nem is kértünk (mint utólag kiderült, hiba volt, legalábbis részemről). Közölték, 1-2 hónap múlva érdeklődjünk.
Két és fél hónapig vártam türelmesen. Március közepén felhívtam a fent említett irodát, de ügyem állásáról semmilyen tájékoztatást nem kaptam. Biztattak, érdeklődjem a későbbiekben. Ezt jó néhányszor meg is tettem 1-2 hetes szünetekkel. Sokadszori érdeklődésemre végre megtudtam, hogy már megérkeztek azon pedagógusok listái Budapestről, akiknek hosszabbítási kérelmük pozitív elbírálást nyert, de hogy az én nevem szerepel-e valamelyik íven, nem sikerült tisztázni. Az iroda munkatársa szerint ez időigényes munka. Időpontot kértem, mikor érdeklődhetnék ismét. Egy hét múlva ugyanezt a választ kaptam, azon kiegészítéssel, hogy személyesen tájékozódjam a helyszínen, azaz magam nézzem át a listákat saját és kollégáim neve után kutatva. Erre nem voltam hajlandó.
Teltek-múltak a napok, hetek. A tanév lassan a végéhez közeledett, amikor 3 kolléga közülünk értesítést kapott ügyük pozitív végkimeneteléről. Örültem, reménykedtem, telefonáltam ..., de ezúttal senki sem válaszolt napokon keresztül.
2005. június 9-én felhívtam a MÉKK székházában működő Központi Státusirodát. Dupka Edit irodavezető nagyon készségesnek és segítőkésznek mutatkozott, azonnal utasította munkatársait, ellenőrizzék a listákat. Két másik kollégám neve előkerült, az enyém nem. Szavaiból az derült ki, hogy a nevem bizonyára elkerülte a figyelmüket, és abban egyeztünk meg, hogy jún. 13-16. között felkeresem az irodájukat az érvényes matrica beragasztása céljából.
Így cselekedtem volna, ha másnap teljesen véletlenül nem jut tudomásomra, hogy az egyik Csap környéki begyűjtő az utóbbi időben többször is átböngészte az ominózus listákat Ungváron, azonban az én nevemmel nem találkozott.
Még most sem sejtettem semmi rosszat, csak biztosra akartam menni, ezért felhívtam a budapesti OKÉV-et. A magyar igazolványom számának megadását követően rendkívül udvarias hangnemben közölték, sajnos az én hosszabbítási kérelmem hozzájuk nem érkezett meg. Ekkor már június 13-át írtunk. Szerettem volna magyarázatot kapni a történtekre, és ismét telefonáltam Dupka Editnek. Amikor elmondtam, hogy beszéltem az OKÉV ügyintézőjével, nagyon indulatos lett és közölte, ehhez nem volt jogom, egyébként sem én vagyok az egyetlen, aki így járt, s ezzel ő nem akar foglalkozni, írjak panaszt az irodára, ahová a kérelmet benyújtottam, a központi iroda nem felelős, és hagyják őt dolgozni. Mivel mégiscsak választ szerettem volna kapni arra, hogy hogyan történhetett meg, azt mondta, kapcsolja Dupka György igazgató urat, beszéljem meg vele az ügyet... A kapcsolás nem jött létre, a vonal megszakadt.
Kétségbeesve és lelkifurdalástól gyötörve hívtam fel újra az OKÉV-et, hogy elnézést kérjek az úgymond jogtalan telefonért, de a hivatal másodszor is udvariasan bemutatkozó munkatársa kedvesen elhárította, mondván, ő azért van ott, hogy az ügyfelek rendelkezésére álljon. Ezek után, legnagyobb meglepetésemre, felajánlotta ügyem Budapesten történő intézését, amit én köszönettel el is fogadtam.
Pár perc múlva Dupka Edit keresett meg telefonon és most már sokkal higgadtabb hangnemben közölte, kérelmezzem újra pedagógusigazolványom meghosszabbítását, és ő garantálja, hogy 2-3 héten belül megkapom a matricát. Én ezt köszönettel visszautasítottam, és utaltam az OKÉV által felkínált lehetőségre.
Így ért - hál' Istennek és az OKÉV munkatársainak köszönhetően - szerencsés véget féléves kálváriám.
Csap, 2005. június 21.
Tisztelettel
Halász Ella,
Ui.: a budapesti ügyintézés részleteire azért nem térek ki, mert nem akarom rájuk "zúdítani" sorstársaim panaszáradatát. Nyilván nem ez a megoldás.
