"A régi tárgyaknak ezer titkuk van"

Bécsi fiáker, 46 kg-os mozsár és másfél méteres tölcséres gramofon

A régi történelmi korok, letűnt életformák használati eszközei, bútorai, dísztárgyai mindig is érdekelték az arra fogékony embereket. A régiséggyűjtés ma is rendkívül népszerű hobbi szerte a világon, Kárpátalján pedig a rendszerváltás utáni években reneszánszát élte. Hozzáértők szerint ma is lenne felkutatni való, ám a gyűjtéshez sokkal több pénz kell, mint 10-15 évvel ezelőtt.

Az Újlakon élő Szidor József közel húsz éve foglalkozik a régi tárgyak megmentésével. Gyermekkorában pénzérméket gyűjtött, később már minden érdekelte, amit régen készítettek, használtak az emberek. Ma akár egy egész tájházat be tudna rendezni az évek során összegyűjtött, elsősorban vidékünkre jellemző, az egykori paraszti, polgári életformához kötődő tárgyakkal, munkaeszközökkel.

– Vannak parasztszekereim, hozzávaló felszereléssel. Számát se tudom, hány munkaeszköz, háztartásban használt edény, egyéb tárgy gyűlt össze az évek során. Rokkából talán egy tucat is akad, köztük beregi, técsői, hegyvidéki. Van olyan, melynek egyik tartozékát készítője 1883-ban faragta, méghozzá rózsafából és igen igényesen díszítve – kezd büszkén birodalma bemutatásához Szidor úr.

A magángyűjtemény egyik értékes részét az öntöttvas kályhák képezik. Van köztük dolhai, hizsnyóvízi, frigyesfalvai, kassai, kaláni és egyik szebb, mint a másik. Mint megtudom, az öntöttvas kályhák Magyarországon a 18. század végén kezdték felváltani az addig használatos cserépkályhákat. A kisnemesi és polgári lakások, majd később a paraszti szobák fűtésére használt kályhákat egyre több öntöde készítette szerte az országban. A XIX. század második felében 79 öntőműhely működött a régi Magyarország területén, amikor is virágkorát élte a korabeli vasöntészet. A kályhákat csodálatos domborművekkel díszítették, részben az esztétikai látvány, részben a hősugárzó felület növelése céljából.

Szidor József maga hozza rendbe a hozzá került rozsdás kályhákat. Ezeket előbb fémtisztára kell dörzsölni, majd fényesíteni. Ekkor válnak igazán látványossá a csodálatos domborművek. Az újlaki régiséggyűjtő elsősorban a magyaros motívumokkal – magyar királyi címerrel, lovas huszárral, szürkemarhával – díszített kályháira a legbüszkébb.

A műhelyben egyéb öntöttvas tárgyból is akad bőven: vasaló, mesterjeggyel ellátott mérleg, súly és számos kisebb-nagyobb mozsár. A legnagyobb mozsár súlya ütővel együtt 46 kg. A "legek" sorába tartozik egy nagyméretű gramofon, ennek hangadó tölcsére kb. másfél méter átmérőjű, osztrák–magyar monarchiabeli szerkezete pedig ma is működőképes, és persze korabeli bakelitlemez is akad hozzá.

Ugyancsak különleges a gazdag lámpagyűjtemény, melyben az egyszerű olajlámpák mellett számos mesteríen díszített, kastélyba való lámpacsoda is megtalálható. A gyűjtő szerint, ha valamennyi szép és értékes lámpáját kiállítaná, azok akár egy hatalmas bálteremet is kiválóan bevilágítanának. Természetesen ezek is felújításra szorulnak, mivel rendszerint rozsdásan kerülnek elő, és esetenként egy-két alkatrész is hiányzik.

Számos olyan tárgy is akad, amely a ma emberének már ismeretlen, de valaha a polgári és a falusi életformák nélkülözhetetlen kelléke volt: kelengyés láda az 1800-as évek legelejéről, katonai utazóláda, patikai mérleg, monarchiás pecséttel ellátott hentesmérleg, hintólámpa, bronzmozsár, ósdi kerékpár, fakéregből készült szállítóedény, konyhai darálók az 1700-as évekből, patikai gyógyvizes palackok, német terrakotta (égetett agyagból készült) dombormű, kuruc kori fokos, 1600-as évekbeli kopja, mesterjeles kovácsolt olló, festett tányér, matuzsálemi korú zenélő falióra stb. Az ódon darabokat elnézve az embernek eszébe jut: ha ezek a tárgyak mesélni tudnának...

– Ennyi régiség között akad-e kedvenc, amelyet valami miatt nagyobb becsben tart a többinél? – kérdezem a házigazdát.

– Igazából mindegyiknek megvan a története, a régi bútoroknak, tárgyaknak ezer titkuk van. Van itt egy kengyel az 1600-as évek elejéről. Alakja gömbölyű, szemben a későbbi korok szögletes kengyelével. Ezt Visken találtam a község legrégibb, közel 300 éves házának romjai között, amikor elvitte az árvíz. Szintén érdekes történet fűződik a hintómhoz. 15 évig jártam Kárpátalját, de sehol nem akadtam hintóra. Egyszer Técső környékén azt mondja egy ruszin gyerek: nekik van otthon. Hittem is, nem is, de elmentem megnézni. Messze a hegyen laktak, ahol egy csűrben valóban ott volt egy 1865-ben készített bécsi fiáker. Szét volt szedve, de szinte minden egyes darabja épségben megvolt, még a lámpái is, amiben egykor gyertyák világítottak. Hát hogyne lennének kedvesek az ehhez hasonló "trófeáim"?!

– Mindig jó vásárt csinál?

– Á, dehogy. Még kezdő koromban, Újlakon találtam egy gyönyörű kártyaasztalt, aminek a lapját faberakás díszítette. A fél centiméter mély, habfehér berakás Attila vezért ábrázolta fehér lovon. Akkor még azt hittem, hogy a cirádás, díszesen faragott, simára csiszolt bútorok az értékesek, így hamar túladtam a szerzeményen. Később kiderült, hogy valószínűleg egy korabarokk kori, valódi műtárgyat sikerült elkótyavetyélnem. Azóta is sajnálom...

Szidor József korábban azt tervezte, berendez egy tájházat, Újlakon azonban nem maradt a célnak megfelelő régi építésű parasztház. Később Viskre akart költözni, ahol tíz éve még válogatni lehetett a szebbnél szebb parasztházak között. Az árvizek azonban tönkretették a település legrégebbi, legértékesebb házait, így erről is lemondott.

– Mára letettem erről a tervemről. Önerőből nem is lehetne se létrehozni, se fenntartani. Pedig a legtöbb turista szívesen megnézne egy ízlésesen berendezett tájházat. A szomszédos Magyarország határ menti falvaiban nem egy ilyen van. Kár, hogy nálunk alig tesznek azért, hogy helyben is legyen értékes látnivaló. Pedig lenne mit megmutatni – fejti ki véleményét beszélgetőtársam.

Kárpátalján az árvizeket követően lehetett viszonylag olcsón, nagy mennyiségben régiséget vásárolni. Azóta változott a világ, az emberek jobban ragaszkodnak a birtokukban lévő régi tárgyakhoz, ha mégis eladják, akkor borsos árat kérnek érte. Persze van megoldás. Ma Magyarországon pang a régiségpiac, a kínálat többszöröse a keresletnek. Nem ritka, hogy egy-egy vérbeli gyűjtő Pécsen, Budapesten vásárol régiséget, amit aztán hazahoz Kárpátaljára. Tíz éve ez még fordítva volt...

Popovics Zsuzsanna