Az EP kisebbségeinek védelmére szólította fel Szerbiát

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Szerbiának biztosítania kell a vajdasági kisebbségek jogait. Ellenkező esetben az Európai Parlament (EP) nem adja hozzájárulását ahhoz, hogy Brüsszel stabilizációs és társulási megállapodást kössön Szerbiával. Ez áll abban a határozatban, amelyet Becsey Zsolt néppárti fideszes képviselő kezdeményezésére fogadtak el Strasbourgban.

A vitában elsőként Doris Pack, az Európai Parlament délszláv albizottságának elnöke szólalt fel. A német képviselőnő beszédében egyebek mellett kijelentette: a magyar kormány is felelős azért, hogy egy szomszédos államban nem sikerült javítani a magyar kisebbség helyzetén. Doris Pack szerint a Vajdaság a különböző nemzetiségek békés együttélésének modellje lehetne.

A vitában többször elhangzott, hogy Belgrádot különböző emberi jogi egyezmények kötik, amelyek végrehajtása előfeltétele annak, hogy az Európai Parlament hozzájáruljon a Szerbiával kötendő társulási megállapodás aláírásához.

Több felszólaló sürgette, hogy a társulási megállapodásról rövidesen tárgyalni kezdő Szerbia, amely uniós forrásokhoz is hozzáférhet, csak akkor használhassa fel a támogatásokat, ha eleget tesz a határozatban foglaltaknak.

Az állásfoglalást a jelenlévő képviselők elsöprő többsége, ellenszavazat nélkül, két tartózkodással fogadta el. (hirtv.hu)