Akit Rajk László tanított franciára

Beszélgetés a korláthelmeci Dolgos Györggyel

A korláthelmeci Dolgos Györgyöt vallási meggyőződése miatt már tizenkilenc évesen, 1941-ban perbe fogták, és Debrecenben bíróság elé állították két helybeli társával együtt. Később el is ítélték, és egy éven keresztül egy cellában raboskodott a kistarcsai internálótáborban Rajk Lászlóval, a későbbi kommunista magyar belügyminiszterrel, aki élelmét Dolgos Györggyel megosztva próbálta megmenteni a betegeskedő fiatalember életét. A hosszú összezártság alatt össze is barátkoztak. Dolgos Györgyöt múltjáról és Rajk Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról kérdeztem.

– Nagylázon születtem 1922-ben egy ötgyermekes család legkisebb tagjaként. Később Korláthelmecen vettek házat a szüleim. Tizenkét éves voltam, amikor Jehova tanúi lettünk. A csehszlovák időszakban háborítatlanul gyakorolhattuk hitünket, de a Magyarországhoz történő visszacsatolást követően üldözni kezdtek bennünket. Persze Jehova tanúi katonának nem mennek, én is megtagadtam két helybéli fiúval: Csicsák Jóskával és Szmoják Lajossal a leventekiképzésben való részvételt. A csendőrök nagyon összevertek, de bármit is csináltak velem, nem tagadtam meg a hitemet. Így 1941-ben Debrecenbe kerültem a börtönbe, ahol magánzárkában ültem három hónapot. A bírósági tárgyaláson a leventeoktató és két helmeci hamis tanú vádolt eszement, hamis vádakkal. De a bírák látták, hogy a vádak hamisak, és felmentettek. Az ügyész viszont nem hagyta annyiban, fellebbezett, míg végül a budapesti kúriára került az ügyem. Az eljárás ideje alatt az ugyancsak Budapesten lévő úgynevezett "toloncházban" tartottak fogva. Az volt akkor Magyarország szemétdombja, ott vártak sorsukra a rablók és egyéb köztörvényes bűnözők a politikai foglyokkal együtt. A sok bűnöző mellett érdekes emberekkel is találkoztam ott, magas rangú katonatisztekkel, orvosokkal, újságírókkal, nemzetközi kasszafúrókkal, de ott volt fogságban tartva lord Hampton, a debreceni cukorgyár angol főrészvényese is.

Végül elítéltek és sok politikai fogollyal együtt – közöttük hatvanan voltunk Jehova tanúi – a kistarcsai internálótáborba kerültem, ahol huszonkilencen voltunk bezsúfolva egy zárkába. Emeletes ágyakon aludtunk. Én már akkor nagyon beteg voltam, a debreceni fogva tartásom alatt csonttuberkulózist kaptam, puhákká, hajlékonyakká váltak a csontjaim, kezdtem összeroskadni, egyre nehezebben tudtam lélegezni, így dolgozni sem küldtek a testvérekkel, ugyanis a Jehova tanúit kiengedték gazdákhoz dolgozni a faluba. Kistarcsán, az internálótáborban kerültem egy cellába Rajk Lászlóval, akivel hamar össze is barátkoztunk. Őt sem engedték ki napközben dolgozni, emiatt sokat voltunk együtt, sokat beszélgettünk. Mit mondhatnék róla? Magyar ember volt, és talpig ember, kedves, okos, intelligens. Becsült mindenkit. Sokat beszélt nekem magáról, elmondta, hogy Berettyóújfaluban született (a lexikonok szerint Székelyudvarhelyen, ma Románia), egy cipész családjában, hatan voltak fiútestvérek. Elmondta továbbá azt is, hogy az orrán azért olyan gyenge a bőr, mert gyerekkorában, amikor puliszkát evett a testvéreivel, az egyik bátyja az orrához nyomott egy kanál forró puliszkát megégetve vele az orrán a bőrt, s ez felnőtt korában is látható maradt. Aztán beszélt a spanyolországi forradalomról, az ottani élményeiről, elmondta, hogy tanult Prágában, na meg azt, hogyan tudott megszökni hamis útlevéllel Franciaországból a háború idején. Elmesélte, hogyan jött haza Magyarországra, ahol letartóztatták, kémnek vélték és kínozták, de mint mondta, ő nem mondott semmi felhasználhatót a vallatóinak, így került Kistarcsára.

Rajk magas ember volt, gyakran kért, hogy tegezzem, de több mint tíz évvel volt idősebb nálam, ráadásul tanár, így én továbbra is magáztam. Francia–magyar tanár volt, azt mondta, engem is tanított franciára, bár azóta nem használtam, de máig emlékszem francia mondatokra, mint pl. Parlais vous français? Je neusse pas? stb. Egy idő után a bizalmába fogadott, barátok lettünk annak ellenére, hogy ő marxista, tehát ateista volt. Sokat vitatkoztam vele, egyik alkalommal nagyon meg is haragudtam rá, amikor azt mondta, hogy az Isten nem igazságos, ha a közelgő Armageddonkor a nagy kínai népet is elpusztítja, mert nem ismerik az ő tanítását. Figyeljen ide – mondtam neki –, ha Jehova Isten úgy határozott, hogy minden embernek tudni kell az ő tökéletes, kedves szándékáról, akkor egész biztosan megtudja majd az a nép is. De nincs egy ember hivatva arra, hogy kritizálja a Mindenható Istent! Ezzel felálltam, otthagytam. Később, amikor megint ketten maradtunk a szobában, azt mondta: "Gyurka, te engemet faképnél hagytál. Tudod, hogy elrestelltem magam? Ne láss bennem ördögöt, én tiszteletben tartom a te meggyőződésedet, te az enyémet, de amellett lehetünk jó barátok. Nem vagyunk ellenségek."

Egyre betegebb lettem, fel se bírtam kelni az ágyból, de Rajk László mindig nekem adta a kenyéradagját, hogy megerősödjek. Megtehette, hisz külsőkosztos volt, a bátyjai küldettek be neki rendszeresen élelmet. Sokszor főzött nekem teát, adott almát és biztatott.

Sok mindent megtudtam róla egy év alatt, arra is rájöttem, hogy az egyik fegyőr informálta, egy Mucsicskó nevezetű ungdaróci ruszin szakaszvezető, s ugyanő csempészte be hozzá a leveleket és az újságokat is.

1944. március 15-én, amikor a németek megszállták Budapestet, az egész kistarcsai internálótábort a jelenleg Szlovákiában lévő Garanyba költöztették, ahol nagyon sanyarú körülmények vártak ránk, rabokra. Garanyban egy gettóba kerültünk, ott közvetlen közelről láthattuk azt a terrort, ahogyan a nyilasok és a gestapó emberei bántak a zsidókkal. Őket hamar elvitték a garanyi táborból, és mi, úgynevezett "keresztény internáltak" ott maradtunk. Ekkor már éheztünk. Itt találkoztam utoljára Rajk Lászlóval, aki nekem adta a napi 15 dekagrammos kenyéradagját, mondván, hogy neki az már úgyse kell, hisz őt hamarosan ki fogják végezni. Nekem a hátgerincemre is átterjedt a csont- tbc, nagyon rossz lett az állapotom, gipszben feküdtem, majd a közeli sárospataki kórházba kerültem, ahol gyógykezeltek. Onnan én már nem kerültem vissza az internálótáborba, 1944. október 22-én hazaengedtek. Kedd volt, vonattal rögtön haza is mentem, és csütörtökön már be is jöttek Helmecre az oroszok. A háború után egy újságban olvastam Lászlóról, ott arról írtak, hogy milyen szerencsésen úszta meg, hogy a nyilasok nem végezték ki. Tudtam róla, hogy a háború után Magyarországon megalakult Nemzeti Tanács tagja lett, majd később belügyminiszter.

Belügyminisztersége idején a Jehova tanúinak képviseletében Konrád országszolga testvér – aki szintén velünk ült Kistarcsán – egy küldöttséggel elment hozzá, hogy több szabadságot kérjenek. Ekkor állítólag már fölényesen bánt velük, de az volt az első kérdése, hogy: "Gyurka él-e még?" Konrád testvérék tudatták velem, hogy Rajk László, a magyar belügyminiszter szeretné a kapcsolatot felvenni velem. Én viszont nem mertem levelet írni neki, hisz így is rám szállt a KGB, folyton behívattak és arról faggattak, hogy ki volt ott velem a lágerben, ki volt a parancsnok. Én viszont annyira ismertem már ezeket a kihallgatásokat, hogy tudtam, akkor járok a legjobban, ha semmi használhatót nem mondok nekik. Végül is addig gondolkodtam azon, hogy írjak-e levelet Rajknak, amíg 49-ben egyszer csak perbe fogták és kivégezték. Engem később is még hosszú éveken át zaklatott a KGB, amiért Jehova tanúja voltam. A betegségem miatt állandóan gyógyszereken éltem, amíg bírtam, dolgoztam, azóta rokkantnyugdíjas vagyok. Soha nem nősültem meg, eltemettem a szüleimet, ma már senkim sincs, öregen, remeteként élek távol a falutól, a hegyen. De hallottam arról, hogy Rajk Lászlónak van egy fia, vele szeretnék egyszer találkozni.

Badó Zsolt

Rajk László 1909. március 8-án született, magyar–francia szakon tanult a budapesti egyetemen, harcolt a spanyol polgárháborúban. 1941 őszén hazatért, letartóztatták, csaknem két és fél évig raboskodott Budapesten, majd Kistarcsán. A nyilasok ki akarták végezni Sopronkőhidán, de bátyja Rajk Endre nyilas államtitkár közbenjárására 1945 márciusában szabadon engedték. Később tagja lett a Magyar Kommunista Párt legfelső vezetőségének, ő volt a legnépszerűbb kommunista politikus Magyarországon. A budapesti pártbizottság titkára volt, majd 1946 márciusáig a párt főtitkárhelyettese. 1946. március 20-án nevezték ki belügyminiszterré. Eszközökben nem válogatva számolt le a "párt ellenségeivel", mintegy 1500 társadalmi egyesületet oszlatott fel. De a népszerűségére féltékeny Rákosi Mátyás és köre nyomására 1949. május 30-án letartóztatták, majd egy kirakatperben több társával együtt halálra ítélték. Rajkot még 1955 júliusában rehabilitálták.