"A gyermek játszani akar"

2005. november 4., 09:00 , 251. szám

Az iskolán kívül is rengeteg hasznos dolgot tanulhat gyermekünk. Zene, tánc, sportok, idegen nyelv - mind-mind hasznát veheti majd az életben. Ha azonban túl sok a különóra, azt vehetjük el gyermekünktől, amire leginkább kellene idő: a játékot.

A gondos, lelkiismeretes szülők számára kézenfekvőnek tűnik, hogy minden lehetőséget megragadjanak, ami gyermekük későbbi boldogulását szolgálja. Valóban szükséges, hogy teret engedjünk tehetségük kifejlődésének, mint ahogy fontos az is, hogy találkozzanak a kellő mennyiségű kihívással, és megfelelő mértékben terhelődjenek. A baj ott kezdődik, amikor egyes szülők abbéli igyekezetükben, hogy minden lehetőséget kinyissanak a gyermek előtt, különóráról különórára hurcolják csemetéjüket. Nincs már szabad délután, minden óra szorosan be van osztva, hasznos információk zsonganak a kisiskolás fejében egész nap.

Pedig a gyerek még gyerek, és elengedhetetlenül szüksége van a játékra. Olyan ez számára, mint az étel vagy a víz. Játék közben szabadulnak fel az aznapi feszültségek, helyükre kerülnek a dolgok, és - nem utolsósorban - a játék komoly tanulási folyamat is. Figyeljük meg, gyakran milyen feszült figyelemmel összpontosítanak a gyerekek a játékukra! A felnőttek számára úgy tűnhet, ilyenkor semmi hasznosat nem végeznek, a játék egyre inkább fölösleges időtöltésnek tűnhet. Pedig a kicsiknek, sőt, még az iskolásoknak is, komoly "munkát", alkotói folyamatot jelent a játék ideje. (Természetesen itt nem a számítógépes vagy videojátékokra gondolunk, és a tévénézés sem sorolható ide.) Ha nem hagyunk időt arra, hogy "kijátssza" magából az aznap őt ért élményeket, ezt akkor is megteszi - tanulás, evés közben vagy az óra alatt. Ezt aztán szülő is, tanár is rosszaságként fogja fel. Pedig csak arról van szó, hogy a túlterhelt gyerek nem tud összpontosítani.

A másik szempont, amin érdemes elgondolkodni: mit akarunk mi valójában a gyerekkel? Minden szülő szeretné, hogy fia vagy lánya boldog legyen. Mégis, amikor idő előtt, erőltetetten fejleszteni kezdjük gyermekünket, mert titokban reméljük, hogy talán zseni vagy sztár lesz belőle, nem gondolkozunk el azon, hogy vajon hány zseni vagy sztár él megelégedett, békés életet. Lapunk hátoldalán minden héten olvashatunk a különböző filmcsillagok, énekesek depresszióval, kábítószerrel való küzdelmeiről, gyakori válásairól, kiegyensúlyozatlan partnerkapcsolatairól. Úgy tűnik, sajnos, a sztárok világára nem a harmónia jellemző.

Természetes, hogy a szülők büszkék magukra, ha gyermekük sikereket ér el. Ne hagyjuk azonban, hogy ezért ő fizessen súlyos árat! Hagyjuk őt gyereknek lenni, természetes tempójában felnőni. Ne feledjük: az az igazán sikeres ember, aki harmóniában, békességben él önmagával és a többi emberrel!

-ym-