2006. január 06.

Az ige: Máté 4,17

Az evangélium tanúsága szerint Jézus Názáretben töltötte gyermek- és ifjúkorát. Nyilvános működésének kezdete a Jordán folyóban történt megkeresztelkedéséhez kapcsolódik. Keresztségével lépett be Jézus az emberiség folyamába. Jézus teljesíteni akarja a teljes igazságot, Isten akaratát akarja tökéletesen teljesíteni. Ezért áll be a bűnösök sorába, és a bűnbánat keresztségének felvételével rálép az engesztelő szenvedés útjára. Ebben a pillanatban az Atya közösséget vállal Jézussal. Fiának ismeri el, és szeretett Fiának nevezi, akinek cselekedetét tiszta örömmel üdvözli. Felkeni Szentlélekkel, az ember-Jézust királlyá teszi, aki meghal népéért. Megmenekülés csak ott van, ahol Isten akarata teljesül és országa láthatóvá lesz. Vajon miért választotta Jézus a vízben történő alámerítést az újjászületés jelképéül? A kérdés könnyen megválaszolható, ha megfontoljuk a víz jelentőségét. Nélküle minden élet elképzelhetetlen a Földön. Azt is tapasztaljuk, hogy a víz nemcsak az élet forrása, hanem sok esetben pusztító veszedelmet jelent. Gondoljunk a vízözönre és a mai pusztító árvizekre. A keresztség ehhez hasonló szerepet játszik az ember lelki életében. Megtisztít a bűntől, megsemmisíti a lelki szemetet és felöltöztet az isteni élet szépségébe. Isten éppen azért adta nekünk testvérül Fiát, hogy általa belevonjon az isteni élet közösségébe. Amikor Jézus alámerült a Jordán vizében, az emberiség összes lelki szennyesét a tisztító "víz", az isteni irgalom hullámaiba vetette. Amikor pedig kilépett belőle, egész emberi lelkünket a tisztaság magasságába emelte. Jézusnak nemcsak azok a szavai és tettei jelentősek, amelyekkel adott nekünk valamit. Ehhez hasonló ajándéknak minősíthetjük azt a tevékenységet is, amivel megfosztott valamitől: elvette a világ bűnét! Civilizált világunkban egyre növekvő gondot jelent a különféle hulladékok, a sokféle szemét elhelyezése. Lelki, erkölcsi életünknek is megvannak a maga hulladékai. Minden emberi cselekedet, amely ellentétes Isten teremtő és megváltó szeretetével, életet rontó szemétnek minősíthető. Isten jól ismeri az embert, tisztán látja, mi lakik benne. Ismeri ösztönéletünket és annak gyakori zavarait is látja. Ezért nem botránkozik bűneink láttán, de egy kérdésben nem enged: a bűnt nem tagadni kell, hanem megsemmisíteni. Ezért életünket, magatartásunkat összhangba kell hoznunk Isten törvényeivel, és bűneinket a nagy bűnsemmisítő Isten kezébe kell helyeznünk. Csak Ő képes arra, hogy bűneink veszedelmes hulladékát megsemmisítse. Keresztény életünk nem nélkülözheti az erkölcsi erőfeszítést. Az ember nem azonos az állatokkal, hogy az ösztönök megszabott pályáját járja. Értelme és akarata segítségével rá kell lépnie az önnevelés útjára és közreműködni a keresztény lét kibontakoztatásában. Krisztus Urunk bűnbánatra és az erkölcsök megváltoztatására szólít fel bennünket, hogy így a földi dolgok semmibevételével és a testi vágyak leküzdésével méltók legyünk az örök mennyei boldogságra.

Hrabár Tamás