Malenykij robot: feldolgozni a feldolgozhatatlant

Tekintélyes szimpóziummal emlékeztek a kárpátaljai magyar férfilakosságnak a sztálini lágerekbe hurcolására a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kollégiumának filmklubjában. A Malenykij robot és a kárpátaljai magyarság címmel múlt pénteken megrendezett tanácskozáson a korszakot tanulmányozó szakemberek mellett jelen voltak a 62 évvel ezelőtti tragikus események túlélői, a kárpátaljai magyar társadalmi szervezetek képviselői is.

A Rákóczi-főiskola Lehoczky Tivadar Intézete által szervezett tudományos tanácskozást dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke nyitotta meg, bevezetőjében annak a tragédiának a nagyságát érzékeltetve, mely a kárpátaljai magyar közösséget érte 1944 novemberében, s mely szinte minden magyar családot érintett. Mint mondta, a történelemkönyvek gyakorta nem döbbentik rá a történelmet írókat és olvasókat arra, hogy a számszerű adatok mögött emberi életek rejtőznek. Ezért gondolta úgy a Rákóczi-főiskola, hogy oktatási intézményként kötelessége föltárni a múltbéli eseményeket, megőrizni és továbbadni a történelmi tényeket oly módon, hogy a számadatok mögött az emberi sorsok is megjelenjenek. A főiskola ebből az indíttatásból döntött úgy két évvel ezelőtt, amikor az elhurcolások 60. évfordulóját méltattuk, hogy folytatva a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek a rendszerváltás idejére datálható kezdeményezését, mely az 1944-es áldozatok számának felmérésére és dokumentálására irányult az egyes kárpátaljai magyar falvakban, kísérletet tesz a téma minél alaposabb feldolgozására.

A továbbiakban dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a megyei tanács elnökének helyettese, aki történészként a korszak szakértője, vázolta 1944 eseményeit, a kárpátaljai elhurcolások előzményeit és történelmi hátterét. A történész-politikus régvárt örömhírt oszthatott meg hallgatóságával: a megyei tanács előző napi ülésén a KMKSZ-képviselők szorgalmazására hosszú évek sikertelen próbálkozásai után végre egy olyan értelmű határozatot fogadott el, amely rehabilitálja az 1944-es elhurcolások áldozatait. Ennek a döntésnek ugyan egyelőre nincsenek jogi következményei, hangoztatta a szónok, ám gesztusértékű döntés, melynek keresztülvitele így is igen jelentős erőfeszítéseket és kitartást igényelt. Ez is mutatja - hívta fel a figyelmet Brenzovics László -, hogy ezek a történelmi események, az egykori ellentétek máig velünk élnek, s nemcsak az egykori történések szereplőiben, hanem azok utódaikban is.

A malenykij robot kutatásának kárpátaljai történetéről dr. Soós Kálmán, a Rákóczi-főiskola rektora értekezett. Mint előadásában rámutatott, a hatvan évvel ezelőtti események feldolgozása kezdeti stádiumában van, a tények tisztázása, az okok és következmények felderítése javarészt még várat magára, s így nem születhetett meg a történtek tudományos igényességű szintézise sem.

Köztudott, hogy az elhurcolt 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar férfilakosság egy igen jelentős része soha nem tért vissza, és sajnos sokan azok közül, akik valamilyen csoda folytán mégis hazaértek, úgy haltak meg az elmúlt években, hogy nem oszthatták meg élményeiket, emlékeiket nem rögzítette senki. A kérdéskör egészen a közelmúltig nem képezhette elfogulatlan tudományos kutatás tárgyát, éppen ezért vállalkozott a Lehoczky Tivadar Intézet arra, hogy széles körben, egy egységes szempontrendszer alapján dolgozva célozza meg az elhurcoltakra, a malenykij robotra vonatkozó megbízható adatbázis összeállítását - tudhattuk meg a szimpóziumon. A kutatás kétféle kérdőív alapján történő adatbegyűjtésen alapul, melynek során mind a túlélőket, mind az áldozatok és a már elhunyt hazatérők hozzátartozóit felkeresik az intézet munkatársai, illetve a főiskolának a programban részt vevő diákjai. A túlélőkkel ezenkívül mélyinterjú is készül.

Mindeddig mintegy 400 kérdőívet sikerült kitöltetni az áldozatok hozzátartozóival és a túlélőkkel - mondta el Molnár D. Erzsébet történész, a program résztvevője, azaz, tekintettel az elhurcoltak számára, van még teendője a kutatóknak. Annyi az eddigi munkálatok alapján is megállapítható, hogy a túlélők különbözőképpen viszonyulnak a kutatáshoz. Többségük szívesen áll az interjúkészítők rendelkezésére (a kérdőíves felmérést szinte mindenki, a mélyinterjút valamivel kevesebben vállalták), ugyanakkor vannak, akik még mindig gyanakvással tekintenek az efféle adatgyűjtésre, nem sikerül meggyőzni őket arról, hogy az a tudományos kutatást, közös emlékezetünk ápolását szolgálja. Talán éppen ezért volt különösen megható, hogy a szimpózium részeként megoszthatták emlékeiket a jelenlévőkkel a túlélők is, akiknek a szervezők szerény ajándékokkal kedveskedtek.

A Rákóczi-főiskolán úgy tervezik, hogy - mintegy a kutatás részeként - ezentúl minden év novemberében, a gyászos emlékű események évfordulóján tudományos tanácskozás keretében számolnak be kutatóik az elvégzett munkáról. Az idei rendezvényt az MTA Határon Túli Magyar Tudományos Kutatásért Kuratóriuma támogatta.

hk