Aki lovagkirályokkal álmodik

Beszélgetés Kész Barna tanár úrral

A nagyszőlősi járási Salánkon él egy vidékünkön ma már gyakorlatilag mindenki által ismert történelemtanár, aki az iskola mellett negyvenéves fejjel a debreceni egyetemen doktorál néprajzból, nyaranta honfoglalás kori jurtatábort vezet az érdeklődő gyerkőcöknek, mindeközben magyarországi kiadók színes történelemkönyveit illusztrálja és szerkeszti, végül pedig hobbiként képregényt is rajzol. Kész Barna tanár úrral a rajzolás iránti vonzalmáról beszélgettünk.

– Honnan származik a késztetés, az ötlet, hogy könyveket illusztráljon?

– Gyermekkorom óta rajzolgattam, s erről a "szokásomról" nem mondtam le egyetemista, majd tanár koromban sem. Az illusztrálás azzal kezdődött, hogy az iskolában megpróbáltam úgynevezett történelmi kifestőket készíteni a diákjaimnak. Egy-két ilyen füzetecske nagyobb példányszámban is megjelenhetett Kárpátalján, majd kiadták őket Magyarországon is. Később debreceni barátom hívta fel a figyelmemet egy magyarországi kiadó pályázatára, amely grafikusokat keresett. Beküldtem néhány rajzomat erre a pályázatra, s azóta illusztrálok könyveket.

– Milyen témájú könyvekkel dolgozik?

– Főként történelemmel, földrajzzal kapcsolatos, mindenekelőtt az ifjúságnak szánt, gazdagon illusztrált kiadványokat bíznak rám. Igaz, az utóbbi időben már alig marad időm a tulajdonképpeni illusztrálásra, miután egyre több szerkesztői feladatot kapok. Manapság már inkább külső munkatársként szerkesztem, írom ezeket a könyveket, s tanácsokkal látom el a kiadó grafikusait.

– Van kedvenc korszaka?

– Több is. Kedvenceim közé tartozik az ókor, de főleg a magyar történelem érdekel; ezen belül is a honfoglalás, az Árpád-házi királyok, a magyar középkor, a Rákóczi-szabadságharc és az 1848-49-es szabadságharc.

– Számon tartja, hogy hány könyv került ki a keze alól?

– Soha nem számoltam utána, de úgy becsülöm, húsz felett lehet azoknak a kiadványoknak a száma, amelyeket én szerkesztettem, vagy amelyek a közreműködésemmel készültek.

– Ennyi elfoglaltság mellett hogyan marad ideje a képregényre is?

– Gyerekkoromban szerettem olvasgatni a képregényeket. Nagyon tetszettek Zórád Ernő, Sebők Imre, Korcsmáros Pál, Dargay Attila és más nagy grafikusok munkái, nem beszélve a kitűnő francia, olasz és más külföldi képregényrajzolókról. Mivel magam is rajzolgattam, szinte természetes volt, hogy megpróbálkozzak a képregénnyel. Persze nem tartom magam igazi képregényrajzolónak, ez csupán hobbi a számomra. Az első próbálkozásom az 1998-ban kiadott Honfoglalás kori magyar mondák képekben című füzetecske volt, amely nem tekinthető klasszikus képregénynek ugyan, lényegét tekintve azonban mégiscsak arról szólt, hogy megpróbáltam képekkel illusztrálva elmesélni néhány mondát a gyerekeknek. Az első igazi képregényem a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség lapjában, a Nyomkeresőben jelent meg folytatásokban, amelyet a népszerű amerikai film, a Farkasokkal táncoló nyomán rajzoltam meg. Végül a legutóbbi vállalkozásom a Kárpátaljában jelenleg ugyancsak folytatásokban közölt A lovagkirály című képregény, melyet a Sacra Corona című film alapján képzeltem el.

– Miből csinálna képregényt legközelebb, ha adódna a lehetőség?

– Csakis történelmi témáról lehetne szó, esetleg romantikus kalandregényről. Semmiképpen sem vágnék bele egy külföldön ma annyira divatos, Csillagok háborúja vagy Superman típusú történetbe. Ezekből rengeteg van, de úgy vélem, tartalmi értékük csekély.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki képregényt rajzoljon?

– Mindenekelőtt egy jó téma kell, amely alkalmas erre a célra. Amennyiben pedig történelmi témáról van szó, nem árt utánanézni a szakmai háttérnek, hogy a ruhák, a berendezési tárgyak, a fegyverek minél hitelesebbek legyenek. Ezután el kell készíteni a forgatókönyvet, ceruzával megrajzolni a vázlatot, beleírni a szöveget, az egészet kidolgozni tustollal, végül higított tussal árnyalhatók is a rajzok.

– Elnézve a képregényeket, kívülállóként az a benyomásom, hogy ez a munka rendkívül nagy szakmai felkészültséget és rutint igényel.

– Ez természetes. Rengeteg gyakorlást igénylő foglalatosságról van szó, s nem árt az iskola sem. Nekem ugyan nincs speciális képzettségem, legfeljebb gyakorlatom van, mert állandóan rajzolgatok valamit, igyekszem képezni, fejleszteni magamat. Itt vannak azután a szakmai titkok, amelyeket szintén egyedül, a magam tapasztalatán okulva kellett megfejtenem. Rá kell jönni például, hogy igen hatásos, ha ugyanazt a jelenetet különböző szemszögekből mutatjuk be, ha a totálképeket követően mintegy ráközelítünk a szereplőkre, ahogyan a filmoperatőrök teszik a kamerával. El kell lesni az olyan apró szerkesztési trükköket is, mint hogy például hasznos, ha az adott rész utolsó kockája a legérdekesebb, mert fokozza a feszültséget, az olvasó még nagyobb érdeklődéssel várja a következő részt.

– A rajzolás iránti vonzalma az illusztrálástól kezdve, a könyvszerkesztésen át, egészen a képregényig vezette. Merre tovább?

– Az iskolai tanítás, a doktori iskola, a könyvszerkesztés és a képregény nagyon is leköt. Néha úgy tűnik már, ezekkel a feladatokkal is képtelen vagyok egyszerre megbirkózni, úgyhogy egyelőre nemigen tervezem bővíteni az elfoglaltságaim körét.

– Remélem, azért a képregényeivel találkozunk még.

– Attól függ, lesz-e rá igény. Arra gondoltam például, érdekes, és a magyar iskolások számára hasznos is lenne Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regényét feldolgozni. Szerencsére családom – feleségem és két gyermekem – támogatják az elgondolásaimat és ötleteket adnak a munkában.

szcs