Petrocelli nyomában

Mindenki arra vágyik, hogy saját otthonnal, házzal rendelkezzen. Ki több, ki kevesebb sikerrel valósítja meg az álmát: van, aki örökségként, van, aki önerőből jut "saját fészekhez". Aki úgy dönt, hogy maga építi fel álmai házát, nagy fába vágja a fejszéjét, hosszú évekig elhúzódhatnak a munkálatok. Egy kétgyermekes, kétkezi munkájából élő családapával beszélgettünk, aki már húsz éve építi a házát. Őt kérdeztük a miértekről, a nehézségekről.

- Mikor döntött úgy, hogy saját házat épít és miért?

- Már gyermekkoromban eldöntöttem, hogy egyszer nekem saját házam lesz, ugyanis egy olyan helyen nőttem fel, ahol öten laktak egy udvarban kommunális lakásban. Nekem egy klasszikus családkép lebegett a szemem előtt, vagyis legyen egy saját fészkem, abban feleség és sok gyerek. A többgenerációs együttélésnek nem voltam a híve, mert abban valaki mindig uralkodni akar a másikon. Amikor a hadseregből hazajöttem, elindultam azon az úton, ami reményeim szerint az önálló otthonhoz vezetett. 1975 tájékán igényelhettem telket vagy lakást. Mivel a telek megszerzése után valamilyen anyagi háttér kellett volna az építkezéshez, ami nekem nem jött össze, ezért lakásra adtam be a papírokat. Hétévi "kvártélyozás" után végre saját, kétszobás lakást kaptam egy tömbház ötödik emeletén. Azután hatályba lépett egy olyan törvény a nyolcvanas évek végén, ami kimondta, hogy amelyik városlakónak nincs saját lakása, illetve földje, az igényelhet. Nos, én ezt a törvényt rögtön szaván fogtam, s a megfelelő okiratok beszerzése után a városházán telket igényeltem, amit meg is kaptam Beregardó környékén. Azonnal építkezési engedélyt kértem, s romantikus felfogású emberként úgy gondoltam, hogy a jó Isten segítségével majd felhúzom a saját házamat. Így - semennyi pénzzel - belefogtam.

- Hogyan sikerült az építkezést elkezdeni?

- A munkálatokkal kapcsolatban annyi háttérrel rendelkeztem, hogy mivel a katonaságnál művezetőként szolgáltam, így a tervrajzkészítés módjával és a mérnöki munkával tisztában voltam, vagyis a saját házam tervrajzait magam készítettem el, amit jóváhagyattam a város főépítészével. Belekezdtem az építkezésbe a szovjet éra vége felé, amikor kicsit jobban "szaladt velem a csikó". A feleségemmel ketten kivájtuk a fundamentum helyét, s minimális anyagi ráfordítással (kő- és cementvásárlás) sikerült megöntenünk a házunk alapját. Azután nekiláttam hol egyedül, hol rokoni segítséggel vályogot vetni, így hasznosítva a pincehelyiségből kitermelt földet, s ez volt a legolcsóbb megoldás is. Egy roma származású ismerősöm megmutatta a fő fogásokat, s hol egyedül, hol többedmagammal sikerült 15-20 000 vályogtéglát elkészíteni, amikből felhúztuk a falakat. Az erdészetnél dolgoztam sofőrként, akik nem pénzzel fizettek a munkámért, hanem faanyaggal, így tettem szert a tetőszerkezethez szükséges gerendákra. A többi anyagot kénytelen voltam a jövedelmemből megvásárolni, ami egy családos embernek nagy kiadás volt.

- Hol tart most a ház építése?

- Az időm nagy részét jelenleg is ott töltöm, a falak voltaképpen még a mai napig nincsenek készen: a külsők megvannak, az alsó emeleti közfalakat (mivel kétszintes házra kaptam csak építési engedélyt) most fogom befejezni. Egyszerre kellene mindezt megcsinálni, de én úgy építem, ahogy és amikor tudom. A tetőszerkezetet is kettesben-hármasban sikerült feltenni a falakra. A szovjet világban fakereskedésben megvásároltam lassanként a tetőanyagnak valót, ugyanúgy a hullámpalát, s amikor összejött a kellő mennyiség, elkészült a tető is minden szakmai segítség nélkül. Egy szoba voltaképpen lakható, az ajtók, nyílászárók be vannak illesztve, az alsó emelet lassan elkészül, jelenleg a plafont csinálom, s utána kezdődik a vakolás. Remélem 3-4 éven belül elkészül az alsó rész, s akkor beköltözhetünk.

- Mi szükséges a házépítéshez?

- Az a három dolog, ami a háborúhoz: pénz, pénz, pénz. Ugyan nem jegyeztem meg, mennyit fordítottam eddig a házamra, de így is, hogy egyedül végzek el minden munkát, vagyis nem fogadtam fel munkásokat, 4-5000 dollárba került eddig. Semmilyen állami támogatást vagy banki kölcsönt nem vettem igénybe, ahogy az anyagi és fizikai erőm bírta és bírja, úgy készül el. Kell hozzá egy kis bátorság, egy bizonyos elhivatottság, makacs ragaszkodás a céljainkhoz. Én már 50 éves vagyok, de hiszek abban, hogy lesz egy saját házam, ahová beköltözöm, s ott fogok megöregedni.

snicer