Turi László, a csapatkapitány

A legelőtől a Beregvidék SC-ig

2007. szeptember 14., 10:00 , 348. szám

Turi László idén lett a Beregvidék SC ifjúsági labdarúgócsapatának kapitánya. Egy manapság sajnos egyre ritkább örökmozgó fiatalemberrel ismerkedhettünk meg a személyében, aki a tanulás mellett aktívan sportol, holott számos kortársához hasonlóan akár dohányozhatna, drogozhatna is, vagy pusztán semmittevéssel tölthetné a szabadidejét. A most 18 éves kígyósi diákkal a múlt vasárnapi hazai bajnoki mérkőzés előtt beszélgettünk a szakadó esőben a beregszászi pálya szélén.

- Mióta focizol?

- Kisgyerekkorom óta mindig kijártunk a pályára, a legelőre a barátaimmal és rúgtuk a labdát. Klubban, rendszeresen mintegy 3-4 éve játszom. Előbb a nagyberegi csapatban játszottam, eleinte az ifiknél, azután felkerültem a nagy csapatba. Idén azután az osztálytársaimtól, a barátoktól hallottam a lehetőségről, hogy jelentkezni lehet a Beregvidék SC-be. Úgy gondoltam, szerencsét próbálok, hiszen ez megyei szintű csapat, s nagyobb az esélye annak, hogy felfigyelnek rám, ha jó teljesítményt nyújtok a pályán.

- Milyen poszton játszol?

- Középhátvéd vagyok, a klasszikus söprögető poszton játszom.

- Ki a kedvenc játékosod?

- Elsősorban a spanyol labdarúgókat, s ezen belül is a belső védőket kedvelem, amilyen például Pujol. Vagy ott van például az olasz Gattuso. Ez utóbbi azért tetszik nekem, mert korábban magam is védekező középpályást, beállóst játszottam, s igen szerettem azt a fajta futok mindenhová stílusú játékot, amilyet ő is játszik.

- Kedvenc csapatod?

- Ősfradista vagyok, nálam minden szempontból az FTC az első. Amúgy több európai csapat játékát szeretem a Celtictől a Werderig vagy a Real Betisig, s igyekszem folyamatosan nyomon követni az eredményeiket.

- Szeretnél profi játékos lenni?

- Persze, hogy szeretnék, de ez inkább csak egy álom. Szerintem nem vagyok elég jó hozzá. Folytatnom kell a tanulmányaimat is: idén érettségiztem a Beregszászi Magyar Gimnáziumban, majd felvételt nyertem az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem szakára. Ez újabb komoly feladatokat jelent, amelyekkel éppen most barátkozom.

- Milyen csapat a tiétek, a Beregvidék SC?

- Szerintem mi, ifik, viszonylag gyengén rajtoltunk az idei bajnokságban, mivel nem volt összeszokott a csapat, s a kezdés óta is nagyon sok új játékos érkezett hozzánk. Most kezdünk egységes csapattá válni, de úgy érzem, még mindig nem elég nagy a fegyelem. Ez szerintem abból adódik, hogy mindenki szeretné megmutatni, hogy ő a legjobb, s ilyenkor nem feltétlenül a csapatért teljesít.

- De azért megnyeritek a bajnokságot, ugye?

- Idén valószínűleg nem, de egy előkelő helyezést még kiharcolhatunk, hiszen igen szoros a pontverseny az élmezőnyhöz tartozó együttesek között.

- Hogyan lettél csapatkapitány?

- Az edzőnk, Bakancsos László választott ki, talán azért, mert látta, hogy én értem meg magam legjobban a többiekkel, s hogy úgymond, csapatember vagyok.

- Szót tudsz érteni a társaiddal?

- Általában igen. Néha önfejűek ugyan, sokat kell vitatkoznom velük, de ha kitartóan mondom nekik a magamét, csinálják, amit kell.

- Egyébként milyen edző Laci bácsi? Sokat követel, keményen hajt benneteket?

- Inkább demokratikusnak mondanám. Mindig elmondja, hogy mit csináljunk, de ha például szólunk, hogy szerintünk másképpen jobb lenne, s neki megtetszik az elképzelésünk, el tudja fogadni azt is. Látjuk, hogy edzőként mindent megtesz értünk, s maga is folyamatosan fejlődik.

- Edzés, tanulás, meccsek - nem túl sok ez egyszerre? Sohasem szerettél volna inkább sörözni menni a barátokkal?

- Soha. Olyan vagyok, hogy amennyiben lehetőségem van rá, nekem első a foci. A labda a mindenem.

hk