Eshet eső, fújhat szél...

Javában zajlik a nyúlvadászat

2007. november 16., 09:00 , 357. szám

Az őszi, téli hónapok egyik ősi hagyománya a vadászat. Nincs is ennél szórakoztatóbb és izgalmasabb foglalatosság - vallják a vadászemberek. Az elmúlt hét végén részt vettünk egy vadászaton az Ungvári járás területén.

Hideg novemberi vasárnap reggel. Az elmúlt héten több napig esett az eső, de a vadászat napján fagyott, így a Hunter Vadásztársaság tagjai, a kisgejőci vadászcsapat bizakodva gyülekezett a falu szélén. Ahogy mondják, számukra lényegtelen, hogy eső vagy hó esik, nem hagynak ki egy napot sem, hiszen a vadászidény így is rövid. Az összejött helyi vadászok mellé csatlakoztak a társaság távolabb élő, főleg ungvári tagjai, majd a hajtókkal kiegészülve nekivágtak a határnak. A kilenc vadászból és négy hajtóból (meg egy újságíró!) álló csapat tagjai kedélyesen beszélgetve közelítették meg a kijelölt területet.

A mezőkre kiérve a koordinátor szerepét betöltő rangidős kijelölte a menetirányt, és felállt a vadászlánc. Főleg mezőgazdasági területeken haladtak a hajtók, megművelt és parlagon hagyott földdarabok váltogatták egymást. Lépésben haladva leste mindenki az első kiugró vadat, mi lesz: nyúl vagy fácán? Nyúl lett, lövés dörrent, de a tapsifüles továbbügetett a gazosban. "Ilyet múlt héten nem hibáztam el" - mondta a puskáját újratöltő vadász, de nem volt ideje bosszankodni, mert egy szép fácánkakas repül el előtte nagy rössel. Lövés dörrent, a madár leesett, a vadász rohant, hogy elkapja, de a fácánnak se híre, se hamva nem volt. Amíg néhányan a kutyákkal keresték a kakast, elejtették az első vadat: egy vadnyulat, amit vackon fogott meg az egyik vadászkutya. Az első pihenő előtt még kiugrott néhány vadnyúl, de sikerült kereket oldaniuk a vadászok nem kis bánatára. Az újabb nekilódulásnál egy lapuló tapsifüles hozta lázba a csapatot: majdnem a nyakára léptek, amikor kiugrott, s jutalma sörét és kutyakíséret volt. Még nagyban tartott a helyzet megtárgyalása, amikor lelőtték az első fácánkakast. Rögtön megindult az ajánlgatás, hogy kinek a kutyája képes kihozni a vadat a bozótosból, de a sikeres vadász elhárította a segítséget, hiszen ő is rendelkezett vadászebbel.

A következő hajtások alatt szinte mindenkinek sikerült valamilyen vadat elejteni, sőt, néhánynak többet is. A legszerencsésebbnek azonban az a vadász tarthatta magát, akinek még a puskáját sem kellett elsütnie: a nyúl ugyanis ott feküdt előtte - meglőve. Kisebb pihenőket beiktatva folyt tovább a vadászat, közben a zsákmány elejtésének módjait mesélgették egymásnak az emberek. A környékbeli kukoricás következett, fácánokra számítva haladt előre a csapat a vállig érő növényzetben. Szólt a puska itt-ott, de elejteni egyet sem sikerült. Illetve egyet talán mégis: a társaság újonca, egy kezdő vadász lövése nyomán egy kakas leesett. Elkezdődött a keresés, hiszen ha sikerült elejteni, avatás következhetett volna (egyébként már az előző vadászaton is meg akarták ezt tenni, amikor a szóban forgó vadász kutyája megfogott egy nyulat, de ő elhárította a gesztust, mondván nem őt, hanem az ebet kell a szokásoknak megfelelően megvesszőzni).

Az idő már dél körül járt, amikor ebédhez gyűltek össze a csapat tagjai. A jóféle házi ételek mellett elbeszélgettek a mindennapok dolgairól, a még hátralévő hajtási területről. Természetesen újra felhozódtak az aznapi élmények, az egymás ugratása. A nap további részében már csak egy nagyobb terület maradt hátra, ahol sikerült elejteni egy rókát, de a sikeres vadász nem volt boldog: "Múlt héten is sikerült egy róka, most is ...inkább nyúl lenne, mert ezzel nem igazán tudok mit kezdeni..."

Az alkonyi szürkület véget vetett a vadászatnak, mindenki hazafelé vette az irányt. A vadászok, akik több szerencsével jártak, elosztogatták a zsákmányuk egy részét. "Ennek a brigádnak nagy része rokonságban áll egymással - mondja az egyikük -, apák és fiúk, testvérek, vejek. Ha ma nekem sikerül jobban a lövés, én adok, ha nekik, akkor ők: így van ez mifelénk."

snicer