Barta József: Változatlanul igyekszem tanulni és tanítani

Barta József az első magyar önkormányzati képviselő, akit a Nagyszőlősi Járási Tanács több mint félévszázados története során a testület elnökhelyettesévé választottak. A KMKSZ színeiben 2006-ban mandátumhoz jutott pedagógus a napokban tölti be ötvenedik születésnapját.

- Mesélne a kezdetekről?

- Salánkon születtem, az iskola első nyolc osztályát is ott végeztem el, majd a nagyszőlősi középiskolában tanultam tovább. Tizenöt éves koromban meghalt édesapám. Nagy trauma volt ez számomra, pótolhatatlan veszteség. Az élet azonban ment tovább, s nekem a nehézségek ellenére is sikerült elvégeznem az ungvári egyetem matematika szakát. Ezután Salánkra kerültem tanítani, a "saját" iskolámba, ahol a volt tanítóim lettek a kollégáim. Mint minden fiatal pedagógusnak, kezdetben nekem is nehéz dolgom volt, de élveztem a munkát. A tanítást azóta is szeretem.

- Nem hiányzik az oktatás?

- Valójában én ma is tanítok. Valahányszor emberekkel találkozom, változatlanul igyekszem tanulni és tanítani, amennyiben megpróbálom megosztani velük a gondolataimat, s átvenni az ő tapasztalataikat. Sosem szégyelltem tanulni, a saját tanítványaimtól sem. Hál' Istennek, sok olyan tehetséges diákom volt, akit taníthattam, s akitől magam is tanulhattam. Persze ma is hiányzik az iskola, legalábbis a gyerekek és a tanórák, az a lehetőség, hogy az ember kommunikálhasson, megoszthassa a tudását, tapasztalatait a diákokkal.

- Az évek során azonban nemcsak tanított, hanem iskolát is épített...

- Huszonöt évi tanári gyakorlattal rendelkezem, ezen belül 12 évig iskolaigazgató is voltam a szülőfalumban. Az igazgatói munka a tanítói munkánál is hálátlanabb, kevés köszönet jár érte. De azt is megtapasztaltam, hogy az élet egyik célja és értelme, hogy minél több jót cselekedjünk. Ugyanakkor a jót nem azért kell cselekedni, hogy az emberek ezért hálásak legyenek, megköszönjék, hanem mert ez a dolgunk a világban, mert ez Istennek tetsző dolog. Azt hiszem, sok olyan projektet sikerült megvalósítani eddigi életem során, amelyeknek valójában nemcsak az volt az eredményük, hogy felépült például az iskola, az étkezde, vagy megvalósult valami egyéb konkrét dolog, ami jó a közösség számára, hanem az is, hogy közben olyan emberekkel találkozhattam és dolgozhattam együtt, akikkel együtt tudtuk megélni a közös fáradozás nehézségeit és örömeit, s akiktől sokat kaphattam. Az így kialakuló emberi kapcsolatok teszik szebbé, értékesebbé, változatosabbá az életünket.

- Miért döntött mégis úgy, hogy pályát módosít, belevág a politikába?

- Akik régtől ismernek, tudhatják, hogy a kilencvenes évek elején helyi szinten "politizálgattam" már. Amikor létrejött a KMKSZ, azonnal teljes szívvel belevetettem magam a munkába. De a rendszerváltást követően nem az történt, amit szerettünk volna, hiszen szociális piacgazdaság helyett a vadkapitalizmus következett. Ezért visszavonultam egy kis szigetre, a saját falumba, ahol afféle Don Quijoteként próbáltam küzdeni a jóért, és ehhez csapatot kovácsolni. Már kezdtek megvalósulni lokális céljaink, amikor megkértek, hogy induljak el a legutóbbi nagyszőlősi járási önkormányzati választásokon. Igent mondtam a felkérésre, mert úgy láttam, hogy a további célok eléréséhez, a további fejlődéshez szükség van a járási szintű politizálásra. Nem voltam tagja soha semmilyen pártnak, de a KMKSZ mint szervezet mindig is szimpatikus volt, így örömmel fogadtam a felkérésüket, hogy induljak a listájukon. Sikerült bejutnom a járási tanácsba. Nem volt célom tisztséget vállalni a tanácsi apparátusban, de a helyzet úgy hozta, hogy a KMKSZ-nek lehetősége nyílt részt venni az önkormányzat irányításában, s amikor felkértek, hogy jelöltessem magam az alelnöki posztra, rövid gondolkodás után igent mondtam az ajánlatra.

- Hogy boldogul az új hivatalában?

- Nem az én dolgom ezt megítélni, hanem az embereké. Tény, hogy a teendőim egy igen jelentős hányadát a bürokratikus hivatali teendők ellátása teszi ki. Annak viszont örülök, hogy van a munkámnak egy olyan része is, amit nagyon szívesen csinálok: az emberekkel való találkozás és kommunikálás. Igyekszem kihasználni minden lehetőséget erre, mert fontosnak tartom, hogy az emberek érezzék: törődnek velük, odafigyelnek a gondjaikra, igyekeznek ezekből a gondokból lehetőség szerint minél többet megoldani. Természetesen magyar emberként, a KMKSZ listáján hivatalba került tisztségviselőként fontos feladatomnak tekintem képviselni a járás magyarságának érdekeit. Ezen belül mindig vannak olyan kérdések is, amelyeket az ember különösen fontosnak érez. Nemrég például sikerült elfogadtatni a Nagyszőlősi járás szimbólumait, a címert és a zászlót, ami szerintem rendkívüli jelentőségű. Nem feledhetjük, hogy kisebbségben élünk ezen a vidéken, s az kell legyen a célunk, hogy békességben, egyetértésben éljünk, keresnünk kell azokat a területeket, ahol közösek az érdekeink, ahol együtt tudunk működni más nemzetekkel. Eredményeket csak összefogással lehet elérni. Minket a Nagyszőlősi járásban például a közös történelmünk foghat össze. Ennek a közös történelemnek a szimbóluma pedig a történelmi címerünk, az egykori Ugocsa vármegye címere, s az új zászló is ehhez a közös történelemhez és címerhez igazodik. Minden időkben emberek tömegei gyűltek a zászlók alá, mert ez adott erőt a közös cél eléréséhez. Ezért örülök neki, hogy a járási önkormányzat egyhangú szavazással fogadta el ezeket a szimbólumokat, együtt szavazott ukrán és magyar. A másik fontos kérdés, amely foglalkoztat, az ukrán nyelvoktatás problémáinak kiküszöbölése. Meglehet, sokan úgy gondolják, legyen az ukránok gondja, hogy ránk erőltessék az ukrán nyelvet. Nekünk azonban látnunk kell, hogy elsősorban a magyarság érdeke az ukrán nyelv elsajátítása. Ha belátjuk, hogy ez a mi problémánk, s ha mi kezdeményezünk, talán azt is sikerül elérni, hogy az ukrán nyelv oktatása a számunkra legmegfelelőbb módon történjék. S ha ezt ráadásul úgy próbáljuk meg elérni, hogy közben megőrizzük a magyar oktatási rendszert az óvodától az egyetemig, akkor csak nyerhetünk az államnyelv elsajátítása által, mert segít az érvényesülésben mindazoknak, akik szülőföldjükön képzelik el a jövőt.

- Ön nap mint nap Salánkról utazik be nagyszőlősi hivatalába. Jut elég ideje a családjára?

- Sajnos nem. A nagyobbik lányom a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanul, ezért vele sokkal kevesebbet kommunikálok, mint amennyit szeretnék. A kisebbik lányom 8. osztályos, s bizony mínusz az életemben, hogy neki sem tudok annyi segítséget adni, mint amennyire szükség lenne. Az áldozatvállalás kötelessége annak, aki méltósággal akar szolgálni.

szcs