2008. május 2.

Anyák vasárnapja

És szól Sion: Elhagyott az Úr engem és rólam elfeledkezett az Úr ! Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián ? És ha elfeledkeznének is ezek, én te rólad el nem feledkezem. (Ézsaiás 49:14-16)

Szép neve van a mai vasárnapnak: édesanyák vasárnapja. Közel száz esztendeje, hogy a gyermeki emlékezet ezt a vasárnapot az Úr Isten dicsérete mellett hálával emlegeti. Bárcsak igazán tudnánk Istenünknek megköszönni ezt a nagy ajándékot: édesanyánkat, a még élőt és a már megholtat is. Többet mi sem mondhatunk róluk Petőfinél: "Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom..."

A Teremtő különös helyet szentelt ezen a földön az édesanyáknak. Az élet hordozásában, féltő szeretetében, a család egybegyűjtésében Isten a maga munkatársaivá tette az édesanyákat. Isten sokszor az igazán őt félő, benne hívő édesanyákat hozza elő annak szemléltetésére, ahogy Ő törődik velünk: ha az igazi édesanyák minden áldozatot meghoznak gyermekeikért, mert szeretik őket, Isten mindennél és mindenkinél jobban, és ez ugyanúgy vonatkozik az egyes emberre, mint egész népekre és nemzetekre.

Az édesanyák szíve könnyen sebezhető, de leghamarabb gyógyul, hamar készek megbocsátani. A megbocsátás Isten ajándéka, Isten maga az egyetlen megbocsátó, azért az egyetlen Gyermekért, Jézus Krisztusért, aki "bűnt nem ismert" és nem volt engedetlen sem földön, sem égen, hanem "engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig." Jó, ha az édesanyák önnön példájukkal tudják Isten megbocsátó örök szeretetére nevelni gyermekeiket.

Valamikor régebben történt, hogy egy fiú olyan kárt tett édesanyjának, hogy bírósági per lett belőle, három évre elítélték. Azzal a tudattal és súlyos teherrel töltötte büntetését, hogy az édesanyja nem bocsát meg néki, nem is írt haza levelet, csak szabadulása előtt. Azt kérte az édesanyjától, hogy ha kész megbocsátani, akkor a kertvégi körtefára függesszen fel egy fehér kendőt; ha nem lesz ott a kendő, azt jelenti, nem bocsátott meg. Amikor valóban elérkezett az a pillanat, az útitársa - kinek elmondta, mi jár a fejében - kinézett a vonat ablakán és örömmel kiáltott fel: "Fiatalember, ne essen kétségbe, száz kendő lobog a fán!"

Isten adjon minden családba hívő, szerető, gyermekeket vállaló és megbocsátani is tudó édesanyákat. Kárpátaljai magyarságunk megmaradása nagyban függ a mai magyar édesanyáktól is, mert sok híja van e nemzetnek. Isten éltesse az édesanyákat! Virágot a kezükbe, virágot és könnyet a sírjukra.

Józan Lajos