Májusfa, kapulopás, szerenád autórádióval

Május elseje: modern népszokások

2008. május 2., 10:00 , 381. szám

A tavaszi népszokások jelentős hányada májushoz kapcsolódik. Mi annak néztünk utána, dívik-e még vidékünkön az egyik legérdekesebb hagyomány: a májusfaállítás május elsejére virradó éjszaka, de találtunk mást is.

Valaha nagy jelentőséggel bírt ez a mai napig élő hagyomány, hiszen a lányok a zöld ág megjelenése vagy éppen elmaradása alapján tudták meg, hogy van-e a láthatáron valamilyen komoly udvarló. "Este összegyűltünk a fiúkkal - meséli a 75 éves Józsi bácsi -, hogy a nekünk tetsző lányoknak májusfát vigyünk éjszaka. Igyekeztünk virágzó ágakat (orgonát, aranyesőt) szerezni. Megvártuk a sötét éjszakát, hogy bevihessük a "szerzeményünket" a faluba, hisz nem kell mindenkinek megtudnia, ki kinek viszi a májusfát, már csak a pletyka miatt sem. Feldíszítettük színes szalaggal és virággal, leginkább tulipánnal. A díszítésnek az volt a jelentése, hogy az "állító" komoly szándékkal közeledik a kiválasztott leányzóhoz, akinek számítania kellett arra, hogy még abban az évben meg fogják kérni a kezét. Amikor már minden elcsendesedett a faluban, elindultunk a kiválasztott házakhoz. Általában a kapukra erősítettük fel az ágakat, de az udvarra is felmerészkedtünk, hogy ott valamilyen egészen szembetűnő helyre állítsuk a feldíszített fákat. Olyan is előfordult, hogy a bejárati ajtónak támasztottuk neki, s reggel a háziaknak ott volt a meglepetés, amikor a nyakukba zúdult a májusfa. Aztán, hogy a két rivális egyszerre ért oda, szó szót követett, ami gyakran verekedésbe torkollott."

"Mindig egy nagyobb társasággal vágtunk neki délután - meséli a 20 éves János - a "májusfa-beszerző" útnak. Olykor 5-6 méteres is volt a kivágott fa, amit persze nem volt egyszerű eljuttatni a rendeltetési helyére, de kisegítettük egymást. Amikor jó sötét volt, s úgy gondoltuk, már mindenki alszik, elindultunk elhelyezni a májusfát. Előfordult az is, hogy kiszedtük a már elhelyezett májusfákat... De kamaszként inkább csak azért csatangoltuk végig éjjel a falut, hogy minél több lányos házról lelopjuk a kaput. Ha a háziak ezt a kis "munkálkodást" észrevették, annál izgalmasabb volt. Egyik alkalommal, amikor épp a nagykaput emeltük le a sarkairól, ingben-gatyában kiszaladt a gazda, s a vasvillát felkapva elkezdett utánunk rohanni. Mi tovább cipeltük a nehéz kaput, de amikor a vasvilla szikrát hányva csapódott le a lábunk előtt az aszfaltba, rögtön elengedtük a terhünket, s mentettük az irhánkat. Olyan is előfordult, hogy már régen elrejtettük a kaput, amikor a családfő észrevette, kocsiba pattant s nekivágott megkeresni a tolvajokat."

Szintén május elsejei népszokás a szerenádadás. Régebben a legény zenekarral ment el a kedvese ablaka alá, s előadatta vagy maga énekelte a helyzethez illő nótákat. A szerenád hallgatásának, illetve fogadásának is megvolt a maga menete: sötét szobában kellett végighallgatni a muzsikát s csak a végén volt szabad világosságot gyújtani. Ha egy ablak sötét maradt, az azt jelentette, hogy a lány nem fogadja a szerenádot. Manapság már modernebb módszerekkel adják az éjjeli zenét, egy harmonikás vagy egy szaxofonos kíséretében, de ennek is van egy motorizált változata: megtörtént, hogy a legény leparkolt az autójával a megfelelő ház elé, feltekerte a hangerőt az autómagnón, s szerelmének legkedvesebb modern zeneszámát bömböltette, a szomszédok legnagyobb bánatára.

Snicer