Rács mögött a háborús bűnös
A Karadzsics-sztori
Richard Shepard Rókavadászat c. 2007-es thrillerében egy Richard Gere alakította oknyomozó riporter kezd a háborús bűnösként körözött volt szerb politikus felkutatásába. Ebben a mozifilmben Radovan Karadzsics a boszniai hegyvidék egyik falujában rejtőzik, fegyveres testőrök védelme alatt.
A valóság azonban még a forgatókönyvírók képzeletét is túlszárnyalta. A Boszniában végrehajtott tömeggyilkosságokért felelős egykori államfő ugyanis a szerb fővárosban folytatott természetgyógyászi praxist. Tömegközlekedéssel utazgatott, szakmai rendezvényen mondott beszédet, folyóiratcikkeket közölt, versesköteteket jelentetett meg, pszichiáterként is dolgozott. Úgy tűnik, csöppet sem rettegett attól, hogy a belgrádi kormány feladja a Nemzetközi Törvényszéknek. Egykori protektora, Milosevics lefogása után ő hét évig maradhatott háborítatlan nyugalomban.
Legenda volt a rettegett magánhadsereg, a külföldre szökés, a pópának álcázás. A jelekből ítélve Karadzsics, amikor Boszniában forró lett talpa alatt a talaj, kereket oldott és Dragan Dabics néven új életet kezdett. Az 1995 óta menekülésben lévő Karadzsics mozgását most igyekeznek rekonstruálni, hogy az így szerzett ismereteket felhasználják a hágai Nemzetközi Törvényszék által még körözött két szerb háborús bűnös, Ratko Mladics tábornok, boszniai szerb hadsereg-főparancsnok és Goran Hadzsics horvátországi szerb vezető megtalálásához.
Sokan vannak Szerbiában, akik a mai napig nem látják be, hogy az ország kisebbségpolitikája a szomszédos nemzeteknek rengeteg fájdalmat, sérelmet, kártételt okozott az elmúlt évszázadban, hogy a délszláv polgárháború kirobbantásában Belgrádnak óriási felelőssége volt. Legtöbbjük a hazáját kizárólag áldozatnak tekinti, amely a kereszténység és a nyugati civilizáció védőbástyájaként állt helyt az Oszmán Birodalommal szemben. Úgy érzik, az országukat a hálátlan, kozmopolita Nyugat fel akarja darabolni. Akik így gondolkodnak, azok a honfitársaik által elkövetett bűnöket bagatellizálják, illetve nem kívánnak szembesülni velük. Netán egyenesen helyeslik, jogosnak tartják azokat. Azonkívül ne feledjük: a gyilkosságokat Milosevics, Karadzsics és Mladics rendelték el, de végrehajtásukban sokan vettek részt. A verőlegények, a nőket erőszakolók, a kivégzőosztagok tagjai, a besúgók, a koncentrációs táborok őrei sejthetik: amennyiben a górékat elszámoltatják, lehet, hogy ők is sorra kerülnek. Ennél jóval szélesebb kört érintenek a háborús fosztogatások, a megöltek vagy elüldözöttek javainak szervezett lopása, a rezsim alvilági kapcsolatai, az embargó alatt nagyüzemivé duzzadt csempészet és feketegazdaság ügye. Az újgazdagok - de még a kisebb mértékben jómódúak - közül is számosan szerezték vagyonukat bűnös úton. És ez alatt nem a magyarországi simlis-joghézagos, de békés privatizációt kell érteni. Hanem gengsztermódszerekkel zajló, véres zsákmányszerzést. Nem csoda, hogy ilyen légkörben Karadzsics úgy érezhette: nem kell lelepleződéstől tartania. Ahol sok embernek van háborús cselekedeteit illetően titkolnivalója, ott a kis bűnös nem a nagy bűnösre haragszik, hanem az ilyen vétkek feltáróira. Ez az oka, hogy a kormány csak habozva, késlekedve mer szembemenni a közhangulattal, de a tisztességes szerbek is félnek a tömegtámogatást élvező nacionalisták bosszújától. (hvg/index)
