Oktatás, vízumügy, rendezvények

Ülésezett a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének választmánya

2008. augusztus 8., 10:00 , 395. szám

Az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában megtartott ülésen ifj. Sari József elnök üdvözölte a hiánytalanul megjelent választmányt, majd ismertette a soros ülés tervezett napirendjét.

Elsőként a felső-Tisza-vidéki magyar oktatás gondjait vitatták meg. A régióban négy magyar tannyelvű középiskola működik, a Técsői Református Líceum, a técsői, az aknaszlatinai és a viski középiskola, valamint Huszton, Rahón és Kőrösmezőn magyar általános iskolák. Mint elhangzott, ebben a régióban is érzékelhető az új érettségi rendszer és az oktatási miniszter nemzetiségi iskolákat hátrányos helyzetbe hozó rendeletének pánikhangulatot kiváltó hatása. Sari József hangsúlyozta: "Az évtizedek alatt nehéz munkával létrehozott magyar iskolarendszerünknek most mi áshatjuk meg a sírját, ha a magyar szülőket nem tudjuk jobb belátásra bírni. Több magyar iskolánkban éppen csak, hogy elindulhat a magyar osztály. A kétnyelvűség vidékünk nagy részén működik, viszont a magyar nyelvkörnyezetben élő gyerekek szüleiben is tudatosítanunk kell, hogy az ukrán nyelvet kötelességünk megtanulni, nem csak a magyar iskolában kell keresnünk a hibákat." Számba vették a választmány tagjai a kárpátaljai magyarság potenciális szövetségeseit, akikkel közösen léphetnénk fel abban az esetben, ha Vakarcsuk oktatási miniszter nem változtatná meg számunkra elfogadhatóan rendeletét. Indokolt esetben a felső-Tisza-vidékiek is szerveznek demonstrációt a magyar iskolarendszer megmentésének ügyében.

A magyar schengeni vízumok kiadásának új rendjével kapcsolatban az elnök tájékoztatta a választmány tagjait. Elmondta, hogy ezentúl a KMKSZ által kiadott igazolás kiváltja a meghívólevelet és a jövedelemigazolást. Felszólalt még a fórumon többek között Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere, Benedek Imre, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének alelnöke és Szedlák Gyula, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke.

Megbeszélték a Felső-Tisza-vidék magyar rendezvényeivel kapcsolatos teendőket is: agusztus 20-án Aknaszlatinán lesz a KMKSZ központi ünnepi rendezvénye, majd októberben Arany Ősz Kórustalálkozót szerveznek Técsőn, illetve több falunapi rendezvény várható az ősz folyamán.

A választmány végül elhatározta, hogy augusztus 10-én kirándulást szervez Sajánba, következő ülését pedig 2008. szeptember 28-án tartja.

Badó Zsolt