Szent István-ünnepség Benében

2008. augusztus 15., 10:00 , 396. szám

Államalapító Szent István királyunk emlékét méltatta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Benei Alapszervezete augusztus 10-én a helyi általános iskolában szervezett ünnepséggel.

Az iskola tornatermében összegyűlteket - köztük Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét és a Beregszászi Járási Adminisztráció elnökhelyettesét, Hrabár Tamás görög katolikus lelkipásztort, valamint Vidnyánszky Évát, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójának vezetőjét - Molnár László helyi alapszervezeti elnök köszöntötte. Nemzeti himnuszunk elhangzását követően Sin József mondott ünnepi beszédet, melyben Szent István államalapító szerepéről szólt. Mint mondta, a kereszténység felvétele biztosította az új magyar állam beilleszkedését a korabeli Európába. Az új hit szent könyve, a Biblia keresztény törvényei voltak minden mai modern törvény elődei. István király fiához, Szent Imre herceghez intézett intelmeiben többek között szerepelt az a fontos kitétel, hogy a magyarok szeressék az idegeneket, fogadják őket körükbe és tisztelettel bánjanak velük. "Szent István eme bölcs intelme hosszú ideig lehetővé tette a különféle nemzetiségű és vallású népek békés egymás mellett élését. Bene olyan község, mely számtalanszor bebizonyította, hogy hűen őrzi a Szent István-i hagyományokat nemcsak ünnepségeken, hanem a hétköznapi életben is. Ennek egyik bizonyítéka a településnek hírnevet adó turizmus, a külföldről idelátogató turisták magas száma, akik szívesen jönnek, hiszen tudják: tisztelettel és szeretettel teljes település fogadja őket Benében."

Az ünnepség folytatásaként a Ficseri Gyermekstúdió lépett fel "... és maradok, míg élek: töretlen hittel ember és magyar" című, megzenésített Wass Albert-versekből álló irodalmi összeállítással. A nagy sikerű előadást követően az ünnepség az iskola udvarán folytatódott, ahol megkoszorúzták a tanintézmény falán található Szent István-emléktáblát. A kegyelet és emlékezés koszorúját Sin József és Molnár László helyezte el.

Az érdeklődők az iskolán belül megtekinthették még Pintér László sárvári szobrászművész fából faragott Szent István-szobrát, melyet a Bene baráti településének számító, Vas megyei Sárvár lakosai adományoztak tavaly a helybelieknek. A szobor kb. 1,5 méter magas, tölgyfából készült, s szent királyunkat koronával és karddal ábrázolja.

fzs