Az adós "fizetett"...

A felhők duzzadtan, egyre sötétebben sereglettek az Ungvár melletti falu fölé. Az öreg morcosan ébredt. Miközben fel-feltekintett a mérges égre, a megszokottnál kisé sietősebben látta el a két hízót és az aprójószágot. Mire végzett, valóban zuhogni kezdett. Azért szokásból most is elindult, hogy végigjárja a portát, a konyhakertet és a kert mögötti babbal futtatott kukoricást. Biztos, ami biztos alapon. Előbb azonban még betért a fészerbe, s magára cibálta a szakadozott vászonköpenyt.

Nem észlelt semmi különöset. Már-már vissza akart fordulni a ház melegébe, amikor a telekhatárt jelző almafa tövében - ott, ahol a mezei út már csaknem rákanyarodik a patakon átvezető kis hídra - egy nagyobb szemétkupacot pillantott meg. "Valaki már megint idepakolta a mocskát!" - káromkodott, s odament. Botjával megpiszkálta a zöld fóliát, s a szélét megemelte.

A szétszakított műanyag zsák alól egy harminc év körüli férfi félrefordult feje tűnt elő. Az öreg megrázta, megpaskolta. "Nem falubeli - gondolta -, bár ki tudja, az utóbbi években annyian költöztek ide a városból..." Ekkor döbbent rá, hogy egy halott ember fekszik a lába előtt...

Telefonja nem lévén a harmadik szomszédba kellett átlihegnie, hogy értesíteni tudja a rendőrséget.

...Mihály, az öreg falubelije és Viktor, a városi legény közös barátjuk révén a megyeszékhely egyik szórakozóhelyén ismerkedtek meg. Miután később már többször találkoztak és összehaverkodtak, Viktor elmondta, hogy el szeretné adni a Ladáját, mert egy menőbb nyugati járgányra fáj a foga. Mihály felajánlotta, hogy megveszi, de a vételárat csak részletekben tudja törleszteni. Megegyeztek. Mihály adós maradt. A fizetést húzta-halasztotta. Különböző kifogásokkal rukkolt elő. Fél év elteltével azonban Viktor megunta a dolgot. És keményebb hangon kezdte követelni a pénzét.

Mihály néhány nap múlva mobilon felhívta és közölte: megszerezte a pénzt. S arra kérte Viktort, autózzon le hozzá a faluba, várja a helyi kávézóban, ahol békéltető poharazgatás mellett megejti a teljes elszámolást. Pedig a zsebében alig lapult pár hrivnya.

"Barátját" a megbeszélt időpontban a kávézó előtt várta és beinvitálta néhány pohárnyi áldomásra. "Nem baj, hogy kocsival vagy, felhörpintünk néhány kupicával, aztán hazamegyünk, hozzám, elszámolunk, megalszol nálam, reggel meg bőven beérsz a munkahelyedre, hiszen a város alig köpésnyire van..."

...Viktort a ház udvarán az előre odakészített vascsővel ütötte le. Aztán újabb csapásokat mért rá. Ezalatt idős szülei békésen aludtak a kisszobában. Mint utólag a nyomozóknak elmondták, nem hallottak semmit.

A magatehetetlen férfit betuszkolta az autóba, a falu vége felé kanyarodott vele és kitette az öreg kertje aljában. Viktor kocsijával a szomszéd falu határába hajtott. Az indítókulcsot az árokba dobta, a gépkocsit otthagyta, gyalog ment haza és ágyba bújt...

Az első fokon eljáró városi-járási bíróság nyolc évi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert mind az ügyész, mind pedig az ügyvéd fellebbezést nyújtott be.

A törvényszéki orvos szakértő korábban megállapította: az áldozat még élt, amikor a műanyag zsákból tépett szemfedővel letakarták...

Tárczy Andor