Tóth Margit: "Szeretnék megfelelni kihívásoknak..."
Új igazgatóhelyettes a beregrákosi iskolában
A közelmúltban értesültünk arról, hogy Tóth Margitot, a KMKSZ beregrákosi alapszervezetének elnökét a településen működő magyar tannyelvű általános iskola igazgatóhelyettesévé nevezték ki. Megragadva az alkalmat, az igazgatóhelyettest munkájáról kérdeztük, egyben kitérve a munkácsi járási település magyarságának életére is.
- Mit tudhatunk tanulmányai és munkássága kezdetéről?
- Fornosi születésű vagyok, itt végeztem el általános iskolai tanulmányaimat. Szerettem tanulni, így felvételiztem a munkácsi tanítóképzőbe, majd ennek elvégzését követően 1979-ben alsós tanítóként munkát kaptam a Beregrákosi Általános Iskolában. 1990-ig alsós és napközis tanárként dolgoztam itt, majd Debrecenben folytattam főiskolai tanulmányokat. Természetesen nem hagytam el Beregrákost: visszajöttem ide dolgozni, azóta magyar nyelvet és irodalmat oktatok. Ez év szeptemberének elején pedig a járási tanfelügyelőség döntésének értelmében az iskola igazgatóhelyettesi feladatait látom el.
- Hogyan fogadta a tantestület a kinevezését?
- Úgy érzem, örömmel, hiszen korábban is megvolt az összhang a tanintézmény tanári karán belül. Némileg büszkeséggel tölt el, hogy a tanárok többsége egykori tanítványaim közül került ki. Úgy érzem, bíznak bennem, és a jövőben igyekszem is majd megszolgálni ezt a bizalmat.
- Mit tudhatunk a beregrákosi általános iskoláról?
- 165 tanulónk van, ebből tizenheten elsősök. Tekintve, hogy Beregrákos öt összevont településből áll, s mindegyiken zajlik valamilyen szintű magyar oktatás - valamint egy ukrán tannyelvű középiskola is működik a településen -, a diákok ilyen arányú számának is nagyon örülünk. Többségük helybeli, néhány gyerek a környező települési részekről jár be hozzánk tanulni.
Tanulóinkra nagyon büszkék vagyunk, s a járási, megyei és anyaországi versenyeken elért eredmények bizonyítják, mennyi tehetséges gyerek van településünkön. Sokan egyetemeken, főiskolákon, szakközépiskolákban tanulnak tovább. Pedagógusokban sincs hiány: az utánpótlásról az Ungvári Nemzeti Egyetemen, valamint a munkácsi és beregszászi főiskolákon diplomázó fiatalok gondoskodnak.
Szerencsésnek mondhatja magát a tanintézmény, mivel a munkácsi járási vezetésnek köszönhetően jelentős munkálatok zajlottak nálunk a közelmúltban: felújították az iskola étkezdéjét, a tornateremet, ajtócserékre került sor, az iskola falain belül pedig kulturált, a higiénia követelményeinek megfelelő illemhelyet sikerült kialakítani. Jelentős támogatást kaptunk a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségtől iskolai felszerelések terén: függönyöket, csillárokat, iskolai padokat, asztalokat, székeket, szemléltetőket. Mindezen támogatások zömét az utóbbi egy-két évben kaptuk, amióta sikerült magyar képviselőket juttatni a járási vezetésbe.
Pillanatnyilag a legnagyobb problémát bizonyos tankönyvek hiánya, állapota jelenti: ha ez megoldódna, szinte teljesen elégedettek lennénk.
- Mi a véleménye az ukrajnai oktatáspolitika közelmúltbeli eseményeiről?
- Véleményem szerint egy olyan államban, ahol az állampolgárnak alkotmányos jogai vannak, nem kellene gátolni a nemzetiségek iskoláiban a kisebbségi nyelven való eredményes oktatást. Az még a kisebb gond, hogy pl. az osztálynaplókat ukrán nyelven kell vezetni, az viszont már probléma, ahogyan a fiatalokba az ukrán nyelvet "erőszakosan" próbálja az állam beleerőltetni. Semmi szükség erre - hiszen mi is megtanultuk annak idején az oroszt -, s végül is szerintem jó, ha a gyerek elsajátítja az államnyelvet, de nem ilyen módon. A megoldás részben az, hogy a magyar gyerekek ukrán nyelvoktatására egyszerűbb, ugyanakkor hatékonyabb módszereket dolgoznak ki, figyelembe véve a gyereket is, hogy az ne szenvedve, hanem játékosan tanulja a nyelvet. S meghagyva a magyar iskoláknak azt a funkciót, amely mint nemzetiségi iskolát megilleti. Mind frissen kinevezett igazgatóhelyettesként, mind magyar nyelv és irodalomtanárként szívügyemnek tartom a magyar nyelv ápolásának fontosságát.
- Mit tudhatunk a KMKSZ Ön által vezetett helyi alapszervezetéről?
- A KMKSZ helyi alapszervezetének, a tagságnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy itt Beregrákoson - ha csak szórványban is - ápolja és fenntartsa a magyar nyelvet és kultúrát. Véleményem szerint összetartó a tagság - ami nagy kincs a mai világban. Megtartjuk nemzeti ünnepeinket, igyekszünk változatos kulturális rendezvényeket szervezni. Rendszeresen szervezünk farsangi mulatságot, gyereknapot, lekvárfőző mulatságot, különböző vetélkedőket. Nagy sikerrel szerveztük meg szeptember elsején a már évek óta hagyományosnak számító tanévnyitó ünnepséget sportrendezvényekkel, vetélkedőkkel, bográcsfőzéssel. A közeljövőben szüreti mulatságot szeretnénk rendezni. Jelentős esemény volt az alapszervezet életében, hogy a KMKSZ központi pályázata által nyert teleház átadásra kerülhetett a helyi református parókián, valamint sikerült támogatást kapnunk a helyi citerazenekar működtetéséhez is.
- Frissen kinevezett igazgatóhelyettesként mik a tervei?
- Először is szeretnék méltó lenni a belém fektetett bizalomra. Mindez új kihívásokat, több energia befektetését jelenti, különösen, hogy járási képviselőként és a KMKSZ-alapszervezet elnökeként is helyt kell állnom. Remélem, hogy a tanítás majd "összefér" az igazgatóhelyettesi poszttal, mert nagyon szeretek előadó-pedagógusként a gyerekekkel foglalkozni, s jövőre 30 éve lesz már, hogy a nebulókat oktatom.
F. Zs.