Mégis kell a muzsalyi arany?

Csizmár Béla: Csak a meddőhányók eladók

2008. október 3., 10:00 , 403. szám

Tekintélyes méretű cikket közölt legutóbbi számában az ungvári Feszt című hetilap, amelynek szerzője ismét felmelegíti a nagymuzsalyi és beregszászi aranylelőhelyek kitermelésének már oly sokat és sokszor vitatott kérdését. A nagymuzsalyi arany eddigi története arra tanít, hogy valahányszor hasonló írások jelennek meg a sajtóban, hamarosan jelentkezik a vállalkozó is, aki szívesen megindítaná a termelést. Éppen ezért megkérdeztük az ügyről az illetékest is.

Roman Zanykevics, akinek cikkét a Feszt érthető óvatosságból Ilyen vélemény is van felcímmel közli, mindjárt írása bevezetőjében leszögezi: "Büszkének kell lennünk arra, hogy éppen a mi vidékünkkel köthető össze az ukrán arany feltárása és bányászása." A honfiúi büszkeség megcsiklandozása után a cikk röviden ismerteti a nagymuzsalyi és a beregszászi lelőhelyeket, feltárásuk és kitermelésük eddigi történetét egészen addig, míg "2007 decemberében a Szvit Kft. licencet kapott az érclelőhely beregszászi részére, s gyakorlatilag azonnal munkához látott."

A szerző a továbbiakban kifejti, hogy a vizsgálatok szerint a beregszászi lelőhely a nagymuzsalyival együtt termelhető ki a legoptimálisabban, a feldolgozás gazdasági rentábilitása évi 400-450 ezer tonna érc kitermelésével érhető el, szemben a korábban itt folyó termeléssel, amely évi 60-120 ezer tonna kinyerését irányozta elő. Zanykevics hozzáteszi, hogy a jelzett tekintélyesebb kitermelés a nemzetközi gyakorlat szerint mintegy 80-120 millió dollárnyi tőkebefektetést igényel. A helyenként egyenesen a Szvit nevében megszólaló Zanykevics elveti az ércek kinyerésének cianidos eljárását, s azt írja, hogy a feldolgozásnak az úgynevezett flotációs koncentrátum kinyerésére kell korlátozódnia. "Az optimális technológia kidolgozására és megtervezésére irányuló munkálatok legalább két évet vesznek igénybe" - állítja a szerző, hozzátéve, hogy minden esetben szükségessé válik helyet találni az ércdúsító üzem megépítésére, amely nemcsak az évi 400-450 ezer tonnányi érc feldolgozására alkalmas, hanem a termelés során keletkező hulladékok biztonságos tárolására is. "Az új üzem elhelyezésének egyik variánsa a Tiszántúli vegyigyár lehet (Nagyszőlősi járás), amely 40 kilométerre található az egykori bányától" - olvasható többek között a cikkben, amelynek szerzője annak ecseteléséről sem feledkezik meg, hogy milyen új munkalehetőségeket teremtenének a térségben a vázolt beruházások.

Végül Zanykevics, végérvényesen áttérve a többes szám első személyre, mindenkit biztosít arról, hogy a Szvit megnyerte több nemzetközi intézményes befektető támogatását, s egy nemzetközi színvonalú projekt kidolgozásához kéri a helyi önkormányzatok és a lakosság támogatását.

A cikk kapcsán megkerestük Csizmár Bélát, a Beregszászi Járási Tanács elnökét, mindenekelőtt arról érdeklődve, milyen licenciával rendelkezik a Szvit.

"A licencia igen tág fogalom - jelezte a tanácselnök. - A lényeg az, hogy a járási állami közigazgatási hivatal megtiltott mindenféle munkát az aranybányában, s erre a megye sem adott engedélyt. Minden egyéb csak szóbeszéd."

Érdeklődésünkre, hogy nem tapasztalták-e helyben a bányászatban érdekelt vállalatok és befektetők aktivizálódását, a járási tanács elnöke elismerte, hogy az utóbbi időben több alkalommal is megkeresték ez ügyben a helyi hivatalokat. "Igyekeznek meggyőzni az illetékeseket a bányászat újraindításának előnyeiről, mi azonban minden esetben határozottan nemet mondtunk ezekre a próbálkozásokra. Egyedül azt vetettük fel a járási és a megyei tanács vonatkozó határozatainak megfelelően, hogy ha valaki meg akarja venni a bánya meddőhányóit, akkor pakolhatja, és viheti őket, ahová akarja" - tette hozzá Csizmár Béla.

hk