2008. november 14.

"Jól van, te derék és hűséges szolga! Menj be urad örömébe! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre!" (Mt 25, 14-30)

A példabeszédben említett ember nem más, mint maga az Úr, aki talentumokat bíz rá a szolgákra. Ha a talentum anyagi értékét nézzük, akkor látjuk, hogy egyszerű emberről nem lehet szó, mivel a talentum óriási összeget jelent (6000 napszám). De a kiosztott talentumok egyúttal mélyebb értelmet hordoznak magukban. Nem annyira anyagiakat, mint inkább szellemieket, vagyis adottságokat és képességeket. De azt is kell hangsúlyoznunk, hogy ezek egzisztenciális értékek. Éppen ezért az Úr szigorúan és következetesen megköveteli a szolgáktól, amikor visszajön.

A három szolga közül az első kettő komolyan vette a feladatot. Kamatoztatta a rá bízott talentumokat. Hozzá kell tenni, hogy abban az időben magas kamatot fizettek a letett pénz után. Ha viszont mélyebben nézzük a dolgokat, akkor azt látjuk, hogy nemcsak az Úr vagyonát kamatoztatták, hanem a saját életüket is jobban kiteljesítették. Tehát az ember életének komolyan vétele nem más, mint annak a minőségben való kamatoztatása. Ez minden ember kötelessége, hiszen csak akkor maradhat meg embernek. Miután a szolgák beszámolnak ténykedésükről, az Úr örömét fejezi ki, és bőségesen megjutalmazza a szolgákat. A jutalom a nagyobb bizalom: olyan szoros kapcsolatba kerülnek urukkal, hogy részt vesznek örömében is.

A lusta szolga nem veszített, de nem is nyert semmit ura vagyonával. Próbál mentegetőzni, de ez nem segít. Éppen ez a példabeszéd egyik alapvető mondanivalója: Isten igényes övéivel szemben. Megkívánja, hogy kamatoztassák kapott természetes és természetfölötti javaikat és képességeiket. A lusta szolga büntetése a kárhozat. Ezt jelzi a külső sötétség, a sírás és a fogcsikorgatás. Fontos megfigyelni, hogy a lusta szolgának nincs pozitív bűne, hanem "mulasztása", ami azonban éppen olyan szigorú büntetés alá esik, mint a többi bűn. Mai egyre jobban elvallástalanodó társadalmunk pont ebben a mulasztásban vétkezik leginkább. A kárhozat igazi lényege az élet céljának teljes meghiúsulása, a boldogító tartalom teljes hiánya. Az emberen és a társadalmon áll a választás, hogy melyik szolga mellett hozza meg a személyes döntést.

Losák István