Önkormányzatok

2008. december 18., 09:00 , 414. szám

Beregszászi Járási Tanács

Nem fúrhatnak a geológusok Bégánynál

Többek között erről határozott a beregszászi járási képviselőtestület 19. ülésszakának múlt pénteki ülésén.

A tanács mindenekelőtt módosította a járás idei költségvetését, elosztva az állami támogatásból a szociális, egészségügyi és oktatási célokra, valamint a költségvetési intézmények dolgozóinak bérére érkezett pótlólagos pénzeket.

A továbbiakban a képviselők határoztak a jövő évi helyi iparűzési adókról. Döntésük értelmében a nem jogi személyként bejegyzett vállalkozók rögzített iparűzési adója 60 és 200 hrivnya között mozog majd tevékenységi körüktől függően. Az ülésen elhangzott, az adók megállapításakor figyelembe vették a gazdasági válság hatásait. Ennek tudható be, hogy a mintegy 200 különböző szakma iparűzési adója közül csupán nyolc összege nő az idei adószinthez képest.

A járási tanács megvitatta és elutasította a bégányi barit- és színesfémlelőhely geológiai felderítésének engedélyezését, amelyet egy magánvállalat kérvényezett a testületnél. A képviselők egyetértettek abban, hogy amennyiben ragaszkodnak ahhoz az alapkoncepcióhoz, hogy a régió fejlődését a turizmusra alapozzák, úgy elképzelhetetlen a bányatevékenység a térségben. Ugyancsak a geológiai felmérés elutasítása mellett felhozott érv volt, hogy a feltárást célzó fúrásokat a Kaszonyi-hegy lábánál fekvő termálfürdőhöz közel végeznék; arról nem is szólva, hogy a hegy határon túli része természetvédelmi területnek minősül.

A Beregszászi Járási Tanács képviselői testületileg Ukrajna elnökéhez és kormányfőjéhez fordultak a Zakarpatpolimetali vállalat nagymuzsalyi tevékenységének következményei miatt. A levél felhívja a figyelmet az aranybánya meddőhányójának a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt káros hatásaira, valamint arra, is, hogy a vállalat jelentős bér- és adótartozást felhalmozva szüntette be tevékenységét Nagymuzsalyban. A levél megfogalmazói egyebek mellett sürgetik a színesfémtartalmú meddőhányók mielőbbi felszámolását, a hátrahagyott ülepítő megtisztítását, a nagymuzsalyi vízvezetékrendszer kiépítésének azonnali megkezdését, a bánya és a környező falvak felszíni és talajvizeinek ismételt vizsgálatát.

Képviselői beadvánnyal fordult a járási tanács a Kárpátaljai Megyei Tanácshoz a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium készülő új épületének mielőbbi befejezését kérve. A levél emlékeztet: a valamennyi érintett önkormányzat és hatóság bevonásával novemberben megrendezett tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a beruházás finanszírozását bele kell illeszteni a megyei költségvetésbe, s keresni kell az állami finanszírozás lehetőségeit is.

Az ülés befejezéseként Csizmár Béla, a járási tanács elnöke bejelentette, hogy megérkezett az a tolmácsberendezés, melynek segítségével a jövőben a magyar és ukrán anyanyelvű képviselők szinkrontolmács segítségével követhetik nyomon egymás felszólalásait a tanácsüléseken. A megyében ez idáig páratlan berendezést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség beregszászi járási tanácsi frakciójának kezdeményezésére a Széchenyi Alapítvány közreműködésének köszönhetően sikerült beszerezni.

A 19. ülésszak várhatóan azt követően folytatja munkáját, hogy elfogadták az ország, majd a megye költségvetését is. szcs

Nagyszőlősi Járási Tanács

"Nem" az áremelésre

December 16-án tartotta soros ülését a Nagyszőlősi Járási Tanács. A testület döntéseiről Milován Jolán járási tanácsi képviselő, a KMKSZ UMP frakcióvezetője, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke nyújtott információt.

A képviselők az ülésszakon áttekintették a 2008-as év utolsó negyedévi költségvetését, valamint a jövő év kapcsán többek között tárgyaltak olyan programokat, mint a járás gazdasági és szociális fejlesztése, a gyerekek üdültetése és egészségügyi ellátása, a járás népességének foglalkoztatása, valamint a kisvállalkozás és a szakmunkásképzés kérdése. A tanács az ülésen leszavazta az AVE Nagyszőlős Hulladékgazdálkodási Kft. indítványát, mellyel a szemétszállítási tarifák emelését szerették volna elérni. Döntés született arról, hogy a Fekete-hegyen lévő, nemrég megszűnt és a járási tanács tulajdonába került biolaboratórium épületét a testület átadja a nagyszőlősi járási kórháznak, hogy azt a továbbiakban egészségügyi célokra hasznosíthassák.

Az ülésszakon szó volt arról, hogy a tanács Ukrajna legfőbb állami vezetőihez címzett beadványt küld, melyben indítványozza: a politikusok tegyenek lépéseket az országban egyre jobban elharapódzó gazdasági válság rendezése érdekében. A beadvány megfogalmazásán a járási tanács frakcióvezetőiből alakult bizottság munkálkodik.

A tanácsülésen jelen volt Mihajlo Kicskovszkij, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke is, aki elismerően szólt a járási tanács munkájáról, melynek eredményeként a Nagyszőlősi járás megyei viszonylatban a négy legeredményesebb járás között van. fzs

Megyei tanács

Korrupcióval gyanúsítják a frakcióvezetőt

Ungvári sajtótájékoztatóján Pavlo Kononenko, a Kárpátaljai Megyei Belügyi Főosztály vezetője kifejtette azon meggyőződését, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács egyik frakciójának vezetője korrupcióba keveredett és fedezi az árucsempészeket. Mint elmondta, ez a képviselő írt levelet a Pravozahiszt megyei lapnak, mely bírálta a rendőrség munkáját. Kononenko szerint a cikk a megyei képviselő reakciója a rendőrség munkájára, mely ellehetetleníti a csempészéssel kapcsolatos törvénytelen üzletét. A megyei rendőrfőnök nem nevezte meg a frakcióvezetőt, mivel, mint elmondta, nincs ideje a bíróságokra járni.

A rendőrség reagált a megyei tanács képviselőinek az SZBU Kárpátaljai Megyei Főosztályának vezetőjéhez, Bohdan Tivadarhoz és Jurij Benca megyei főügyésznek benyújtott beadványára, miszerint reagáljanak a Pravozahiszt című lapban megjelent írásra, melyben a Megyei Közlekedésrendészetben virágzó korrupcióról van szó. Kononenko tájékoztatása szerint az ügyben kivizsgálás indult. Kijelentette továbbá, hogy a lap által közölt információk többsége nem felel meg a valóságnak. (Karpatalja/bj/UA-Reporter.com/Zakarpat.info)